Hirdetés

Még menőbb lett a Logitech legjobb egere, az MX Master 3



|

Mágneses görgetőkerékkel, frissített dizájnnal és USB-C-vel érkezett meg a harmadik-generációs rágcsáló.

Hirdetés

A Logitech MX Master egerek régóta a legjobbak közé tartoznak, most pedig itt a harmadik-generációs modell, az MX Master 3. Ez még fejlettebb lett, végre USB-C-re váltott, és az amúgy nagyszerű görgetőkeréken is fejlesztettek. 

Hirdetés

Az MX Master 3 elektromágneses rendszerrel működő görgetőkerékre váltott, amely két módban használható, attól függően, hogy nagyobb ellenállást vagy simább és néma görgetést szeretnénk. A gyártó a mechanizmust Magspeed néven emlegeti, és állítólag nagyszerű használni élőben. A kerék ráadásul rozsdamentes acélból készült, vagyis jó érzés hozzányúlni is. 

A dizájnon egyéb helyeken is változtatott a gyártó, és végre microUSB helyett USB-C-t használ töltésre, vagyis az előző modell egyik nagy hibáját is orvosolta. A szenzor maradt 4000 DPI-s, az egér pedig Bluetooth-on vagy a Unifying USB-s vevőegységen keresztül is használható, maximum három számítógépben, körülbelül 70 napos üzemidő mellett. 

Az egeret a Logitech az új MX Keys billentyűzettel kísérte, ami alapvetően a Craft billentyűzet olcsóbban, a különleges kezelőeszköz nélkül. Ez is USB-C-s lett, Windows, macOS, iOS és Android rendszerű eszközöket egyaránt támogat, háttérvilágítással 10 napot bír, anélkül 5 hónapot. A világítást közelségérzékelő kapcsolgatja gépeléskor, merüléskor pedig letilt, és még 2 hét üzemidőt garantál töltés előtt. Az egér és a billentyűzet egyaránt 99,99 dollárba kerül majd, ha ebben a hónapban megjelenik. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.