Hirdetés

Mégis jöhet a PlayStation 5 Pro?



|

Ha hihetünk a legfrissebb pletykának, a Sony mégis elkészíti a PlayStation 5 erősebb változatát.

Hirdetés

A 2020 őszi megjelenést követően több mint két év kellett ahhoz, hogy nagyjából mindenhol lehessen polcról PlayStation 5-öt venni, hamarosan azonban kezdődhet elölről a várólistázás, a pletykák szerint ugyanis még az idén befut a konzol frissített, lecsatolható lemezmeghajtós kiadása, ami átveszi az eddig ismert modell helyét az értékesítésben.

Ha minden igaz, akkor ez nem hoz változást a teljesítményben, az iparági bennfentesnek számító Tom Henderson pedig januárban azt jósolta, hogy még csak egy izmosabb PS5 Prót sem kapunk mellé. Egy friss jelentés azonban cáfolja ezt az értesülést.

Hirdetés

Ezúttal az Insider Gaming jelentkezett egy beszámolóval, amely saját forrásokra hivatkozva állítja, hogy igenis készülőben van a PlayStation 5 Pro, és valamikor 2024 végén kerülhet boltokba. A portál egyik "besúgója" szerint az idénre várt lecsatolható lemezmeghajtós PS5 valóban megérkezik, ám ez csak a kezdete lesz azoknak az új hardvereknek, amelyeket még a jelenlegi generációban kapunk.

Az Insider Gamingnek sajnos nem sikerült megtudnia, hogy pontosan milyen specifikációkra számíthatunk a PS5 Prótól, de ha akkora lesz az előrelépés, mint a PlayStation 4 és a PlayStation 5 között volt, akkor nem panaszkodhatnak majd a vásárlók. Más kérdés, hogy jelenleg két ellentmondó pletykánk van a gép érkezése kapcsán, így gyakorlatilag ott vagyunk, mintha senki nem mondott volna semmit róla.

De ha már a szóbeszédeknél tartunk, a jóslataival gyakran betaláló Jeff Grubb szerint a Sony még a játékipar nagy nyári ramazurija, az E3 előtt tartani fog egy saját eseményt, szóval ha a cég a közeljövőben tervez hardveres bejelentést, akkor azt valószínűleg ezen a rendezvényen fogja megejteni.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.