Hirdetés

Megvan, hogy mikor jönnek a Ryzen 5000 processzorok és a Radeon RX 6000 grafikus vezérlők



|

Pletykák alapján nagyjából tudjuk, mikorra várhatjuk az AMD hardveres újdonságait.

Hirdetés

A pletykák szerint az AMD október 20-án vagy 27-én dobja piacra az első Ryzen 5000-es processzorait, illetve valamikor november 15. és 20. között érkezhetnek meg a Radeon RX 6000-es videokártyák. Yuri Bubliy értesülései alapján az AMD az új CPU-k megjelenését október 20-ra időzíti, vagyis 12 nappal a hivatalos bemutató utánra. Elsőként a Ryzen 7 5800X, valamint a Ryzen 9 5900X jöhetnek, valamivel később pedig a Ryzen 5 5600X és a Ryzen 9 5950X futnak be. 

Hirdetés

Yuri szerint bár a dátumok már korábban is ismertek voltak, az AMD menetrendje nem változott. Ezen felül a ComputerBase is úgy értesült, hogy az AMD október 20-án vagy 27-én indítaná útnak a Ryzen 5000 processzorokat. Az pedig mára már teljesen egyértelműnek tűnik, hogy kihagyja a Ryzen 4000 nevet asztali fonton az AMD. 

A jól értesült források azt is tudni vélik, hogy a Radeon RX 6000-es videokártyák november közepén, valamikor 15. és 20. között jelennek majd meg, néhány héttel az október 28-i GPU-s bemutató után. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.