Hirdetés

Megzuhant az AMD a gyenge GPU-eladások miatt



|

Az árbevétel mindössze 30 százalékát teszik ki a GPU-k, az AMD részvényárfolyama pedig nagyjából 28 százalékot zuhant.

Hirdetés

Az AMD nemrég tette közzé a harmadik negyedévre vonatkozó pénzügyi eredményeit, a tőzsde pedig azonnal reagált is erre. A cég működéshez köthető bevétele alacsonyabb volt a vártnál, és több hullámban, de végül nagyjából 28 százalékkal zuhant az AMD részvényárfolyama. 

Hirdetés

Az AMD a jelentés közzététele után telekonferenciát is tartott a befektetőinek, és megpróbálta elmagyarázni, hogy pontosan mi történik. 

A gyakorlatban ugyanis kevesebb GPU fogyott, ennek az oka pedig az, hogy a bányászőrület nagy mértékben csökkent 2018 első felében. Az sem segít, hogy az AMD-nek nincs igazából rivális terméke, amit bevethetne az NVIDIA Pascal- és Turing-alapú videokártyái ellen. 

Az AMD azt is elárulta, hogy az árbevételének mindössze 30 százalékát köszönheti csak a GPU-knak, a többi 70 a Ryzen processzorokból van. Igyekeztek persze mindenkit megnyugtatni: mindkét kategóriában új termékek várhatóak, jönnek az adatközpontokba a 7 nm-es GPU-k és a laptopokba a Ryzen+Vega párosok. A befektetőknek ez mindenesetre nem elég. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.