Hirdetés

Nagyobb kijelzőt és vékonyabb kávát kap a Surface Go 2



|

Egyre közeledik a Microsoft új modellje, ami úgy hoz majd 10,5 hüvelykes képernyőt, hogy az eszköz mérte nem nő meg.

Hirdetés

A pletykák szerint már májusban bemutatkozik a Microsoft Surface Go 2, amely több fronton is újít. A nagyobb kijelző beépítését úgy oldják majd meg, hogy a káva méretét csökkentik, ennek hála pedig a 2018-as elődhöz tartozó billentyűzetek és kiegészítők is támogatottak lehetnek. A káva a jól értesült források szerint azért nem tűnik el, nem lesz olyan vékony, mint a Surface Pro X-en. 

Hirdetés

A Windows 10 így a 10,5 hüvelykes panelnek hála kevésbé lesz zsúfolt, ráadásul a felbontás is 1920x1280-ra változik, aminek hála élesebbé válhat a kép. A Surface Go 2 399 dolláros indulóáron érkezhet meg, ezért Pentium Gold 4425Y chip jár majd bele 4 GB RAM-mal és 64 GB tárhellyel. A WiFi 6 támogatott, de a Type Covert és a Surface Pent ezúttal is külön kell majd megvenni. 

A drágább modellbe, nagyjából 500 dollárért már Core m3-8100Y chip, 8 GB RAM, 128 GB tárhely és LTE-modem is jut majd. A Surface Go 2 így összességében egy visszafogott, de kellemes frissítést jelenthet, ARM-alapú processzorról viszont egyelőre senki ne álmodjon. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.