Hirdetés

Fura baleset miatt drágulhatnak az SSD-k



|

Áramkimaradás miatt lerobbant a Toshiba és a Western Digital japán gyára, 6 exabájtnyi NAND flash wafer ment a levesbe.

Hirdetés

13 perc áram nélkül? Azt gondolhatnánk, hogy ez nem nagy dolog, ennyi idő alatt a hűtőben sem melegszik fel a sör, éjjel negyed órát simán kibírunk gyertyafény mellett, egy laptopnak pedig meg se kottyan, ha ezt az időt akkuról kell elvinnie. Ehhez képest Japánban 13 percnyi áramkimaradás olyan kárt okozott, amit idén simán megérez az SSD piac.

Hirdetés

A Toshiba Memory és a Western Digital pénteken jelentette be, hogy a Japán Yokkaichi tartományában található közös gyárukban egy váratlan áramkimaradás történt, ami nagy károkat okoz a termelésben. A NAND flash wafereket előállító gyár termelőeszközeiben ugyanis olyan problémák keletkeztek, amelyeket legkorábban július közepére tudnak helyreállítani. Ez pedig azt jelenti, hogy a Western Digital körülbelül 6 exabájtnyi NAND waferrel kevesebbet tudnak szállítani az idei harmadik negyedévben. A Toshiba nem közölt ilyen pontos számot, de a szakértők szerint, mivel ők a gyár valamivel több kapacitását használják, náluk akár 9 exabájtnyi is lehet a kiesés.

Mindkét cég jelenleg is a károk felmérését végzi, a gyárban jelenleg minden termelés leállt. Ez azért fontos, mert ez a gyár felelős a globális NAND termelés 35 százalékáért, tehát ideiglenesen kiesett a világszintű gyártás több mint harmada. A japán komplexumban öt gyáregység és egy kutatás-fejlesztési iroda található. Három egységben 3D NAND flash készül, kettőben pedig hagyományos és speciális felhasználásra szánt memóriák.

Természetesen máris elindultak azok a spekulációk, miszerint a kiesés miatt egyrészt hiány várható a NAND flash alapú termékekből, és drágulás is jöhet, tehát az év második felében esélyesen nehézkesebb és a pánztárcánk számára is kellemetlenebb lehet SSD-ket vásárolni.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.