Hirdetés

Next-gen konzolt vennél? Az AMD szerint még sokat kell várnod



|

Az AMD vezérigazgatója, Lisa Su a legfrissebb pénzügyi jelentéssel kapcsolatosan fogalmazott meg pár okot, miért is van hiány az újgenerációs konzolokból.

Hirdetés

Bár a Microsoft és a Sony elvégezete a 2020-as termékbejelentési házi feladatát, a Series S/X-re és PlayStation 5-re vágyó játékosok többsége mind a mai napig csak várja, és várja a konzolok bolti elérhetőségét.

A tavalyi előrendelési kampányoknak köszönhetően néhány szerencsés ugyan már élvezheti az új gépek erejét és szolgáltatásainak egy részét, ám így január végén egyre többen adnak hangot annak, hogy talán ideje lenne megérkeznie az új szállítmányoknak.

Nos, nagyon úgy tűnik, hogy lassan átnevezhetjük a kategóriát "wait-gennek", a hét első felében épp az AMD negyedéves pénzügyi jelentésének egy részében kapott újabb, nem feltétlenül megnyugtató helyzetjelentést a sajtó számos képviselője.

Hirdetés

Amellett, hogy a processzorgyártó pénzügyi szempontból remek negyedévet zárt, és 2021-re is további növekedést vár, folyamatosan azon dolgozik, hogy termékei még nagyobb számban váljanak elérhetővé.

Mivel az Xbox Series S/X és a PlayStation 5 lelke az AMD-től érkezik, ezért kulcsfontosságú, mikor és milyen mennyiségben gördülhetnek le a gyártósorokról a Zen 2-alapú konzolokhoz tervezett SoC-k. Lisa Su, az AMD vezérigazgatója világosan fogalmazott, jelenleg is azon dolgoznak, hogy a kapacitásbeli hiányt leküzdjék a gyártópartnerükkel (TSMC) közösen, és megpróbálják kiszolgálni azt az extrém szintű igényt, amit a két új konzol vásárlóbázisa teremtett.

Csúcsszuper , AMD Zen 2 alapú SoC-lapka a lelke a Series S/X-nek és a PS5-nek. Sokkal többet kellene gyártani belőle.

Hogyan jutottunk el idáig? A sajtó képviselőivel történt telefonkonferencián két okot emelt ki az AMD vezetője. Az egyik a két éve tartó, az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi háború, ami a különböző szankciók és vámtarifákat érintő változások miatt alaposan felborította a beszállítói lánc működését.

A másik pedig a TSMC 7 nm-es gyártástechnológiájának kapacitásbeli telítettsége, amit elsősorban a PC-kbe szánt CPU-k és grafikus processzorok kapcsán hozott fel a vállalat problémaként, ám ez kihatással van a konzolokba szánt chipek gyártási mennyiségére is.

Nem könnyű manapság újgenerációs AMD CPU-t, VGA-t vásárolni. A hiány ráadásul a konzolokba szánt SoC-kat is sújtja.

"Hogy mindebből mit tanultunk? Megtudtuk, hogy sokkal nagyobb a kereslet, mint gondoltuk, és igyekszünk minél nagyobb kapacitást biztosítani ehhez. De nagyon-nagyon elégedettek vagyunk a konzolok debütálásával, és a Sony-val és Microsofttal kötött partnerkapcsolattal."

- fogalmazott továbbra is pozitívan Lisa Su.

Hogy a konzolos játékosok mikor lehetnek végre nagyon-nagyon elégedettek? Az előrejelzések szerint egészen nyárig kitarthat a készlethiány, ráadásul továbbra is nagy a küzdelem a tömeges felvásárlások ellen.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.