Hirdetés

Notebook, mobil vagy gépépítés? - erre számíthat, aki mostanában újítana



|

Az árak elszállásáról nem beszélhetünk, inkább stagnálás jellemző a hardverpiacra, és a jelenlegi helyzetben ezt is jó hírként kell értelmeznünk. De azért akad néhány érdekes változás is.

Hirdetés

Jellemzően nincsen túl nagy mozgás a hardverek piacán az év első negyedében, és ez 2023-ra is igaz. Rengeteg új terméket jelentettek be a CES-en és azután is, menetrend szerint érkeztek az új mobiltelefonok is, de ezen két szegmens éppen korrekciós időszakát éli, a világgazdasági helyzet sem éppen rózsás, így pedig a kereslet is visszafogott.

Úgy tűnt, ennek ellenére a magyar vásárlók mégis érezhető árcsökkenésnek örülhetnek az erősödő forintnak köszönhetően, ám március közepén ezen remény szertefoszlott, így az árak továbbra is a globális mozgásnak engedelmeskednek - az pedig nemigen van.

Hirdetés

Notebook és okostelefon

Aki notebookvásárláson töri a fejét, jó hír, hogy már kaphat 13. generációs Intel vagy új generációs AMD alapokra épített modelleket, ám ezek inkább a felső kategóriában találhatók. A belépőszintet továbbra is a raktárakban ragadt Intel Celeron, Pentium, Core i3 és AMD Ryzen 3000-es gépek képviselik, 130-150 ezer forintért már általános célra jó gépet kaphatsz. Az elegáns, erősebb, mégis könnyű és vékony munka-PC-k 300 ezer forint körül indulnak, itt érdemes Ryzen 6000-es vagy 12. generációs Core i5/i7 CPU-t választani, ha pedig keresel egy kicsit, OLED-paneles laptopot is találhatsz. Az értelmezhető erejű GPU-val, vagyis GeForce RTX 3060-nal vagy erősebb chippel szerelt gamernotebookok 450 ezer forint magasságában indulnak, az RTX 40-es gépekért viszont még csillagászati összegeket kérnek - igaz, ezek valóban sokkal erősebbek is játékok alatt.

Alumínium ház, OLED-kijelző és vállalható teljesítmény - már 300-350 ezer forint körül találhatsz ilyen notebookot
Alumínium ház, OLED-kijelző és vállalható teljesítmény - már 300-350 ezer forint körül találhatsz ilyen notebookot

A mobilok terén csak rossz hírünk van. A gyártók megjelentek idei modelljeikkel, ám rendre emeltek is áraikon, méghozzá egészen sokat. Nem egy esetben 50-60 ezer forintos drágulást jelent mindez, miközben a tavalyi telefonokhoz képest leginkább evolúciós előlépés történt. Érdemes lehet a tavalyi mobilok között is szétnézni: ha jól választasz, még évekig támogatott és frissített, ma is erősnek és jónak számító telefonod lehet nagyon barátságos áron. Jó példa erre a Xiaomi 12-es vagy a Samsung S22-es család.

A tavalyi csúcsmobilok barátságos(abb) áron kínálnak még mindig kiváló teljesítményt és szolgáltatásokat
A tavalyi csúcsmobilok barátságos(abb) áron kínálnak még mindig kiváló teljesítményt és szolgáltatásokat

PC-komponensek

Sötét fellegek árnyékolják be a PC-s piacot: kevés felhasználó dönt gépfejlesztés mellett, új asztali PC-t pedig még kevesebben vásárolnak. Pedig a helyzet nem annyira rossz, mint pár éve: semmiből sincsen készlethiány, a választék óriási és videokártyák túlárazása is a múlté lassan. Platformra bontva az egyértelmű slágertermék továbbra is az AMD AM4, mégpedig az óriási választék, a kiváló kompatibilitás miatt. Már 30 ezer forintért kiváló alaplapot lehet választani, ami akár középkategóriás gamer PC-ben is megállja a helyét.

Az AMD Ryzen 5 5600 elérhető árú és mai szemmel is kellőképpen erős
Az AMD Ryzen 5 5600 elérhető árú és mai szemmel is kellőképpen erős

Ehhez számtalan processzort párosíthatsz, például a Ryzen 5 5600-at, amelyet 1-2 év múlva a jelentősen erősebb 5900/5950X-re cserélhetsz, vagyis hiába lezárt platform, akár 4-5 évig is erős géped lehet. Intel oldalon a 13. generációs processzorok irreálisan drágák, még a Core i5-13600K-ért is 130 ezer forintot kérnek, ráadásul a platformköltség is magas: nem csupán az alaplapok árai járnak a fellegekben, a DDR5 sem érte még el a DDR4 szintjét. A 12. generáció már jobb választás lehet, itt a Core i5-12400F és a Core i7-12700K mai szemmel is nagyon erősek, ha viszont olcsóbb, de akár játékra is bevethető CPU-t keresel, a 12100F sem rossz vétel 37 ezer forintért.

A bevezetőben is említett érdekes változás alatt a memóriamodulok piacát értettük. Itt olyan zuhanásnak lehetünk tanúi, hogy még az erősen hullámzó forintárfolyam sincs komolyabb hatással a csökkenő árakra. Az egy évvel ezelőtti viszonyokhoz képest ma dupla akkora kapacitást tudsz bezsákolni közel azonos áron. Például a Kingston Fury DDR4 16 GB-os modulpáros már 18 ezer forintért a tiéd lehet, 30-35 ezer forintért pedig már 32 GB kapacitást kapsz, ami bőségesen elegendő akár komolyabb szerkesztési munkákhoz is. A DDR5 modulok árai is esnek, de még mindig messze vannak a DDR4 szintjétől. A 4800-as jelölésű példányokkal nem érdemes foglalkozni, nem hoznak komoly gyorsulást, az 5600-as és gyorsabb modulok viszont még 2× annyiba fájnak, mint az azonos kapacitású DDR4 modulok.

Sokáig maradsz még DDR4-en? Akkor most igazán megéri duplázni PC-d RAM-kapacitását!
Sokáig maradsz még DDR4-en? Akkor most igazán megéri duplázni PC-d RAM-kapacitását!

Kellemes változások láthatók a DDR modulok piacán, ám még ennél is jobb híreink vannak azok számára, akik SSD-t szeretnének. Már 10 ezer forintért tiéd lehet egy 480 GB-os SATA SSD (Kingston A400), ha pedig rendszertárolónak szeretnél M.2-es modult, 20-25 ezer forintért kapsz 1 TB-os példányt. Ha a sebesség is számít, 26 ezer forintért kiváló vétel az 1 TB-os Samsung 980, ha pedig a 7 GB/s-os PCIe 4.0 x4 a cél (ami érezhető gyorsulást hoz a PCIe 3.0-hoz képest), akkor a szintén 1 TB-os Kingston KC3000-et érdemes keresnek a szaküzletekben 33-35 ezer forintért.

1 TB-os, gyors és mindössze 25 ezer forint - futás a boltba!
1 TB-os, gyors és mindössze 25 ezer forint - futás a boltba!

Videokártyák

A videókártyák piacát kétféleképp is lehet tekinteni. Ha sötéten akarjuk látni, mondhatjuk, hogy még mindig nagyon drága mulatság gamergépet építeni a túlárazott videokártyák miatt, amiben van is igazság. Ugyanakkor az árak, ha nem is zuhannak, kitartóan esnek, és már értékelhető teljesítményű modelleket kapsz 150-200 ezer forint között. Sajnos 60-80 ezer forint magasságában - ahol 4-5 éve még egészen jó modelleket lehetett találni, semmi említésre méltó nincsen, ősrégi és/vagy gyenge modellekkel traktálnak a szaküzletek (például GeForce GTX 1050 Ti, GTX 1650, Radeon RX 6500 XT stb.). Az első, értelmezhető teljesítményű kártya 100-110 ezer forint magasságában a Radeon RX 6600, de itt nem javasolt megállni, sőt, a GTX 16-os széria és az RTX 3050 sem érdemes a figyelemre, helyettük a Radeon RX 6650 XT-t, valamint a GeForce RTX 3060-at érdemes választani 130 ezer forint környékén. Kísérletező kedvűek itt már Intel Arc A770-et is találnak 8 GB VRAM-mal, ám 160-170 ezer forintért már érezhető gyorsulásnak lehetsz szemtanúja egy Radeon RX 6750 XT-vel vagy GeForce RTX 3060 Ti-jal. A következő lépcsőfok az RTX 3070, illetve már 270 ezer forintért hazavihetsz Radeon RX 6800 XT-t is, ami elég erős lehet akár 4K-s játékhoz is.

Az RTX 3060-akat már egészen barátságos áron mérik, de a Radeon RX 6700 XT-kre is vess egy pillantást
Az RTX 3060-akat már egészen barátságos áron mérik, de a Radeon RX 6700 XT-kre is vess egy pillantást

Az újgenerációs kártyák árai továbbra is irreálisan magasak és csak minimális korrekció figyelhető meg itt. Az AMD Radeon RX 7900-as család két tagja 380 ezer és 520 ezer forinton áll, 380 ezer forintot kérnek a legolcsóbb RTX 4070 Ti-ért is, míg az ennél erősebb RTX 4080 már 600 ezer forint, a csúcsragadozó RTX 4090-ért pedig még mindig közel 1 milliót kell fizetned. Várhatóan ezek az árak folytatják további lassú ereszkedésüket, de túl nagy zuhanásra nem érdemes számítani, ahogy az is hamar kiderült, hogy az Intel Arc nem veszélyezteti sem az AMD, sem az Nvidia pozícióit.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.