Hirdetés

Ömlik a pénz a chipgyártásba



|

2019-ben már 67,5 milliárd dolláros rekordösszeget fordítanak a chipgyárakra.

Hirdetés

Az Intel gőzerővel dolgozik azon, hogy végre 10 nm-es processzorokat dobjon piacra, eközben a mobilos piacon már a 7 nm-es chipek jelentik az újdonságot. Mindenki egyre fejlettebb és kisebb gyártástechnológiát akar, ami persze egyre többe kerül, a kutatás-fejlesztés és a gyárak átrendezése, a felszerelések mind egyre csak drágábbak. 

Hirdetés

Nem túl meglepő módon minden évben újabb összegeket pumpálnak a chipgyártásba. A SEMI jelentése szerint 2018-ban 14 százalékkal nőtt a befektetések értéke, jövőre pedig újabb 7,5 százalékkal emelkedik majd, 67,5 milliárd dolláros összegre. 

Ebből a leginkább a 3D NAND-gyárak profitálnak majd, még akkor is, ha a piacnak végül túlkészletekkel kell küzdenie. Természetesen a jövőbeli keresletet is számításba vették a bővítések előtt, és mindenféle termékhez kisebb, erősebb és sűrűbb chipekre lesz igény. Idén a befektetések 43 százalékát új NAND-gyárakra fordították. 

2017 és 2020 között összesen 78 gyár építését kezdték meg vagy tervezik elkezdeni. Ezek létrehozása nagyjából 220 milliárd dollárba kerül majd. Ebből 63 és 62 milliárdos részt vállal Dél-Korea és Kína, 40 és 22 milliárdosat Tajvan és Japán. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.