Hirdetés

Még idén jöhet a OnePlus saját tévéje



|

Ráadásul saját okostévés rendszer kerül rá, szóval a mobilpiacon gyorsan feltörő kínai cég új szegmensben is nagyot álmodik.

Hirdetés

Érdekes, hogy mostanában a mobilos cégek első bővülési iránya a televíziók piaca, többen is ilyen terveket dédelgetnek - például a Huawei, amelynek persze most volt egy húzós hónapja, de a nemrég feloldott embargó miatt valószínűleg továbbra is célkeresztben maradt számukra a tévés üzletág. Viszont nagy reményekkel várják a OnePlus első televízióit is, hiszen ez a kínai gyártó még a többieknél is gyorsabban rakétázott be a mobilpiacra, és ha a tévékkel is a minőségi kialakítás plusz kifejezetten olcsó ár kombót tudja tartani, akkor bizony akár itt is sikerre viheti.

Hirdetés

Egyrészt már a vállalat különböző képviselői is célozgattak arra, hogy jönnek a OnePlus televíziók, de most már olyan pletykákat is hallani, hogy még idén megérkeznek az első modellek, nem akarnak ugyanis lemaradni a karácsony előtti bevásárlási hullámról.

A források szerint OLED helyett QLED panelekkel szerelt eszközök érkeznek ősszel, amelyeket a Samsung, a Hisense vagy a TCL gyárt, viszont az összeszerelés, a dizájn saját lesz, és ami a legfontosabb: az okostévés rendszert is házon belül fejlesztik, tehát nem licencelnek Androidot vagy valamilyen már meglévő környezetet. Jó kérdés persze, hogy egy saját rendszer milyen app-kompatibilitással rendelkezhet, vagy ha csak közvetlenül erre írt appokat futtat, akkor mennyi alkalmazás áll majd rendelkezésre a tévék bevezetésekor.

A cég szóvivője emellett olyasmire is célozgatott, hogy a hangvezérléssel ellátott tévékhez "nem valamilyen hagyományos távirányító jár majd", de lehetséges, hogy valamilyen mobilos társalkalmazás érkezik ilyen funkciókkal. Bárhogy is alakul, ha tudják tartani a szokásos OnePlus ár-érték arányt, akkor érdemes odafigyelni arra, mik bukkannak fel a piros logó alatt.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.