Hirdetés

Processzort vált a HoloLens 2



|

Az Intel nyugdíjazza a HoloLensben lévő chipet, ezért a Microsoft új processzort vet be a következő headsetben.

Hirdetés

A HoloLens gyakorlatilag egy átlátszó kijelzővel ellátott számítógép, amely digitális elemeket jelenít meg a valódi világban. Az eredeti modell fejlesztői kitje tavaly jelent meg, a Microsoft pedig most már a második-generációs modellről beszél. Ebben új holografikus feldolgozó egység (HPU) is lesz. 

Hirdetés

Az AnandTech beszámolója alapján kiderült, hogy processzor terén is újít majd a Microsoft, részben kényszerűségből. Az Intel ugyanis nyugdíjazta azt az Atom chipet, ami az eredeti HoloLensben kapott helyet. 

Ez azt jelenti, hogy a kevert valóságra építő headset más processzort kap - azt viszont nem tudni, hogy a Microsoft kitart-e az Intel mellett, esetleg ARM-alapú lapkát választ. 

Az eredeti HoloLensben egy Atom x5-Z8100P processzor volt, ebből az utolsó rendeléseket szeptember 30-án veszi fel az Intel, és október 30-ig szállítja ki azokat. Mivel a Microsoft a legnagyobb megrendelője ennek a modellnek, ezért nagy eséllyel a felek már előre elrendezték a chip nyugdíjazását. 

Az AnandTech feltevései szerint az új HoloLens valamikor 2018-ban, esetleg 2019-ben érkezhet meg. Apollo Lake, Gemini Lake, Core M vagy ARM-alapú lapka egyaránt lehet benne. Még a Snapdragon 835 (vagy az utódja) is jó választás lenne, elvégre a Windows 10 új verziója már támogatja, a mobilos chip pedig jól egyensúlyoz a teljesítmény és a fogyasztás mérlegén. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.