Advertisement

Megvan mi a gond a Windows 10 októberi frissítésével

|

A Microsoft elvileg már tudja, hogy miért törlődtek fájlok egyes felhasználóknál - ismét elindult az októberi frissítés, de egyelőre csak az Insidereknek.

A Microsoft kénytelen volt leállítani a Windows 10 októberi frissítését, miután számos kisebb-nagyobb hiba után olyan jelentések futottak be, hogy a csomag dokumentumokat, fotókat, zenéket és videókat töröl a számítógépekről. A Microsoft azt mondja, sikerült megtalálnia, hogy mi okozza a hibát. A pórul járt felhasználóknak pedig segít az adatok visszaállításában. 

Hirdetés

A Windows 10 októberi frissítése ismét útnak indult, de a Microsoft ezúttal óvatosabb. Az új, javított verziót kizárólag a Windows Insider program résztvevői kapják meg. Ha minden rendben megy, akkor a redmondi cég megfontolja, hogy mindenkinek kiadja a csomagot. 

A Windows Insider program alapvetően egy bétateszt, amelynek keretében a felhasználók korai hozzáférést kaphatnak a közelgő funkciókhoz, és visszajelzést adhatnak a látottakról. Természetesen sok hibával is találkoznak. Érdemes tehet menteni a telepítés előtt. 

Időközben egyébként kiderült, hogy a Microsoft már rég tudott róla, hogy egyes felhasználók fájlokat vesztenek a frissítés telepítésével. Némi változtatást eszközöltek a nagy megjelenés előtt, de sajnos ez újabb problémákhoz vezetett. 

A Microsoft segít az érintetteknek az adatok helyreállításában, de értelemszerűen érdemes keveset használni a PC-t, nehogy végleg felül legyenek írva az eltűnt adatok. Aki már telepítette az októberi frissítést, annak kiadta a KB4464330-as javítást is a Microsoft. 

Szerencsére a hiba csak nagyon kevés embert érint (állítólag), ráadásul eleve csak azok jártak pórul, akik manuálisan indították el a frissítést (a Windows Update-en keresztül még nem volt elérhető). 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.