Hirdetés

Naná, hogy minden tech-termék drágul a koronavírus miatt



|

Először a RAM modulok és egyéb chip-alkatrészek ára szállhat el, ami aztán szépen kihat minden másra.

Hirdetés

A NAND és DRAM árakkal kapcsolatban szinte biztosra veszi a drágulást a DigiTimes, mert ott eleve a tavalyinál erősebb kereslet mutatkozik majd az okostelefonok, játékkonzolok és a grafikus vezérlők gyártói felől. Viszont ezt a helyzetet súlyosbítja az, hogy sok alkatrészt Kínában, sőt kifejezetten a koronavírus által legsúlyosabban érintett területeken gyártanak. A kínai üzemekben már eleve egyre több elővigyázatossági intézkedést vezettek be, például az érintett területekről származó dolgozókat inkább kényszerszabadságra küldik, visszafogják a túlórákat és ritkítják a műszakokat, hogy így könnyebben felderíthetőek legyenek a megbetegedések és csökkenjen a zsúfolt gyárakban a fertőzés kockázata.

Hirdetés

Nem csak Kínában okoz egyébként gondot mindez, hanem Dél-Koreában is, ahová szintén átterjedt már a koronavírus, de az ország eleve még komolyabb védekezésbe kezdett, így a termelés az itteni üzemekben is erősen visszaesik. Az SK Hynix több száz dolgozóját küldte karanténba, a Samsung pedig ideiglenesen bezárta az egyik gyárát - ez ugyan azóta fertőtlenítés után újranyitott, de csak részlegesen.

A különféle félvezetők gyártása szintén visszaesik, ami azért is kellemetlen, mert az 5G-s eszközök idei felpörgése miatt épp növelni kellene az ezekbe szánt alkatrészek gyártását. A DigiTimes szerint a tajvani Yageo és Walsin Technology, a japán Murata és a dél-koreai Semco már most kisebb készletekről számolt be az ideálisnál.

Persze tudjuk, a drágulást mindenre rá lehet fogni, ha a gyártók akarják, bármikor találnak olyan természeti katasztrófát, politikai körülményt, időjárásváltozást vagy bármi egyebet, amitől vastagabban foghat a ceruza, de az ellátási hiány tényleg egy olyan probléma, ami bárki által látható és igazolható. Márpedig félvezetők, memóriamodulok és egyéb kapcsolódó alkatrészek minden tech-eszközbe kellenek, és ha elapad a készlet, annak bizony drágulás lesz a vége.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.