Hirdetés

Rengeteg pénzt veszített az Intel, és ezt nekünk kell megfizetni



|

Rosszul fut az Intel szekere, ezért drágulni fognak a cég termékei.

Hirdetés

Külső szemmel eddig úgy tűnhetett, hogy az Intel kifejezetten sikeres időket él, hiszen a tesztelők és a vásárlók is jól fogadták az ősszel piacra dobott Alder Lake-processzorokat, az idén rajtolnak el a cég Arc-videókártyái, az Egyesült Államok Szenátusa pedig a napokban megszavazta az amerikai chipgyártást támogató CHIPS-törvényt, melynek révén több milliárd dollárnyi kincstári pénz jut az Intel kapacitásainak fejlesztésére is.

A vállalat csütörtökön tartott pénzügyi beszámolója azonban az elemzőket is meglepve kifejezetten borús képet fest, amit a saját pénztárcájukon is érezni fognak az ügyfelek.

Az előző negyedévben ugyanis az Intelnek 500 millió dolláros veszteséget sikerült felhalmoznia, 109%-os csökkenéssel a tavalyi év azonos időszakához képest. A tetemes mínusz 19,6 milliárd dolláros összbevétel mellett  jött össze, ami 22%-al múlja alul a 2021 megegyező periódusában regisztrált eredményt.

Hirdetés

Ha pedig csak az Intel PC-s üzletágágát (Client Computing Group) nézzük, itt 25%-kal csökkentek a bevételek, 7,7 milliárd dolláros eredményt hozva. A kékek ráadásul a következő negyedév kapcsán sem optimistábbak: a zuhanás folytatódására fogadva 15-16 milliárd dollár körüli bevétellel számolnak.

A vállalat a visszaeső PC-s keresletet és a szárnyaló inflációt jelölte meg a rossz üzleti teljesítmény okaként. Ennek levét pedig végső soron a vásárlók fogják meginni. A Nikkei Asia már hetekkel ezelőtt megszellőztette, hogy a pénzromlás miatt az Intel 10-20%-os áremelést hajthat végre, most pedig maga a cég is megerősítette a terhek részleges áthárítását. A pénzügyi vezető David Zisner ugyanis közölte, hogy csak eddig tudtak ellenállni az inflációs hatásnak, ezért a negyedik negyedévben emelni fogják az árakat.

"Tudják, mi sok olyan inflációs hatást el tudunk nyelni, amit mások nem. És így képesek is voltunk egy kicsit tovább kitartani... De most, hogy néhány áremelkedés és inflációs növekedés tartósabbnak bizonyult, van egy bizonyos összeg, amit át kell hárítanunk a vásárlókra."

Zisner nyilatkozatából sajnos nem derült ki, hogy milyen arányú drágulásról van szó, ahogy az sem, hogy pontosan melyik termékeket fogja érinteni a lépés. Pat Gelsinger, a vállalat vezérigazgatója ugyanakkor nem tolta egy az egyben a piaci környezetre a felelősséget. A CEO úgy fogalmazott, hogy habár elsősorban a gazdaság gyors visszaesése áll a veszteségek hátterében, végrehajtási problémák is akadtak a cégnél. A vezető azt is elismerte, hogy problémák vannak az Arc grafikus chipek drivereivel, amelyek így "egyértelműen alulteljesítettek". Gelsinger most összességében azt jósolja, hogy nem lesznek képesek teljesíteni az idei évre kitűzött 4 milliós GPU-eladási számot.

Végezetül pedig érdemes megemlíteni, hogy a cudar idők nem csak a vásárlóknak tartogatnak megszorításokat: az Intel hivatalosan is leállította az Optane memóriák gyártását és forgalmazását, valamint eladja a drónos üzletágát is.

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.