Hirdetés

Semmivel sem lesz erősebb a mostani modelleknél az új PlayStation 5, de nem ez a legnagyobb baj vele



|

A géphez külön lemezmeghajtót csatlakoztathatunk, ám ennek előnyeit sokan nem élvezhetik majd.

Hirdetés

Egy ideje már lehet hallani pletykákat arról, hogy érkezhet egy újabb PlayStation 5 variáns, most pedig újabb hiteles forrás erősítette meg a létezését, sőt a specifikációval kapcsolatban is kiderültek érdekes és egyben elkeserítő információk. A számos alkalommal megbízhatónak bizonyult újságíró és szivárogtató, Tom Henderson szerint a vékonyabb, különálló lemezmeghajtóval érkező modell teljesítménye megegyezik a jelenleg is kapható verziókéval, és ez a kisebbik baj.

Henderson ugyanis úgy tudja, hogy az új PlayStation 5-höz csatlakoztatható, a külön is a boltokba kerülő lemezmeghajtó nem lesz kompatibilis a PlayStation 5 Digital Editionnel, tehát ha valaki utólag venné meg az USB-C-s kiegészítőt a gépéhez, hoppon fog maradni.

Hirdetés

Ez rövid időn belül a második igencsak ellenszenves döntése a Sonynak, miután kiderült, hogy a PlayStation VR2 headset nem boldogul az első PSVR-ra kiadott játékokkal. A hírek szerint az új PlayStation 5 valamikor szeptemberben érkezik majd kétféle kiszerelésben: önállóan, illetve az USB-C-s lemezmeghajtóval csomagban is lecsaphat rá, aki ezt a változatot szeretné birtokolni. Amíg viszont a hivatalosan még be nem jelentett konzolvariáns debütálására várunk, ne feledkezzünk meg a hamarosan befutó 7.0-ás frissítésről, ami sok fontos újdonság mellett például végre teljes körű Discord-támogatást hoz a PlayStation 5-re.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.