Hirdetés

Új, Huawei mobilok, tabletek és laptopok érkeztek Magyarországra



|

Két belépő kategóriás telefont hozott a kínai cég - olcsón, de továbbra is Google nélkül. De egyre több fronton támadnak, két tabletet és két laptopot is bemutattak, utóbbiakról nem maradt le a Windows.

Hirdetés

Érdekes stratégiával igyekszik túlélni a Huawei azt, hogy az amerikai kereskedelmi csatározások miatt már jó ideje nem tudják a teljes Google ökoszisztémával felszerelni a mobiljaikat. A most bemutatott új, olcsó mobilokon is csak "pucér" Android dolgozik, rajta a Huawei saját szoftveres környezetével, de a cég többféle szinten igyekszik elfeledtetni ezt a hiányosságot.

Hirdetés

Az egyik ilyen stratégia az, hogy igyekeznek egy máshol már bevált szlogenre épteni. A "dolgozz minden szinten Huawei eszközökön, amik sokkal jobban együttműködnek egymással, mint másokkal" elv tulajdonképpen már egyszer bejött az Apple esetében, ahol az iPhone-ok, iPadek és Mac eszközök köszönik szépen, de elvannak egymás között úgy, hogy akár teljesen mellőzünk róluk minden külső appot és szolgáltatást.

A Huawei ezt egy elsőre furcsán hangzó elnevezéssel illette: 1+8+N. Az elsőre matematikai fogalomnak hangzó karakterhalmaz lényege az a három körös együttműködés, ahogy a Huawei eszközök egymással és más eszközökkel kapcsolatot tartanak. Az 1 a rendszer központi eleme, ami leggyakrabban a telefont jelenti. A 8 az a további nyolc termékkategória, ami ehhez közvetlenül kapcsolódik a Huawei tablettől Huawei okosórán át a Huawei laptopig, amelyek egy közös adatcserélős-együttműködős ökoszisztéma segítségével sokkal közvetlenebbül és hatékonyabban dolgoznak egy rendszer részeként, mintha más gyártók eszközeit használnánk.

És végül az N esetében jön minden más, nem-Huawei eszköz, amelyeket be lehet vonni (valamelyest) ebbe a körbe. Furán hangzik? Lehet, de tényleg gondoljunk bele abba, hányan használják a különféle együtt dolgozó funkciókat az Apple mobiljaik, tabletjeik és laptopjaik egybeforrasztására, és máris érthető, merre tart a kínai vállalat.

Az Y mobilok a pénztárca barátai

Bár jellemzően mindenki a prémium kategóriát villogtatja szívesen, azért a vásárlóközönség nagy része nem akar, vagy nem tud több százezer forintot kiadni egy mobilért, és manapság már a középkategória is sokszor meghaladja ezt az árszintet, szóval a jól eltalált belépő szinttel akár lehet bankot robbantani.

Most két ilyen telefont mutatott be a Huawei. A nagyobbik, az Y6P 61 990 forintért egy Mediatek MT6762R Helio P22 chipre, 3GB RAM-ra és 64GB (bővíthető) tárhelyre épülő modell, az IPS kijelzője 6,3 hüvelykes, 720p felbontású. Érdekes módon tripla kamera került a hátlapjára, bár persze nem a legizmosabb fajtából, 13 megapixeles f/1.8 főkamera mellett egy 5 megapixeles f/2.2 ultraszéles és egy 2 megapixeles mélységérzékelő lencsét találunk. Az előlapon egy 8 megapixeles szelfikamera figyel, elöl és hátul egyaránt használhatunk HDR-t. Ujjlenyomat-olvasó került a hátlapra, ami pedig egész jól hangzik, az a kifejezetten erős, 5000 mAh kapacitású akku.

Az Y5P rendszerchipje ugyanaz, de itt már csak 2GB RAM és 32GB tárhely dolgozik, a hátlapon csak egyetlen 8 megapixeles kamerával és elöl egy 5 megapixeles szelfikamerával. Ez viszont mindössze 41 990 forintért érkezik a magyar boltokba, és még itt is 3020 mAh akkut kapunk, ami egy ilyen visszafogott hardvert jó sokáig táplálni tud.

Természetesen itt sem számíthatunk Google appokra, a két olcsó készülék a Huawei saját HMS ökoszisztémája érhető el az AppGallery alkalmazásbolton keresztül. Erre egyébként egyre több a magyar és magyarított app, és naponta érkeznek új, fontosabb világszintű alkalmazások is, szóval a Huawei tényleg igyekszik saját szoftveres háttérrendszerét olyanra faragni, hogy a végén csak a Google saját alkalmazásai maradjanak ki, de mindenki más elérhető legyen.

Apró érdekesség, hogy egy új szín apropóján nyáron érkezik a tavalyi P30 csúcsmobil új kiadása, amely trükkös abban a tekintetben, hogy mivel nem teljesen új típus, ezért még lesz rajta teljes, Google-lel megspékelt Android is.

Játékszer és drágaság, jött két új Huawei tablet is

Mivel a mobilos piacon valamelyest mindenképp visszaesést várhat a Huawei a nemzetközi piacon az amerikai embargó és a Google-telenség miatt, értelemszerűen több egyéb szegmensben is igyekeznek újdonságokat megjelentetni, hogy kompenzálják az elbillenést. Tablet-fronton most két újdonság érkezett (mármint Magyarországra, a modelleket ugyanis már korábban bemutatták Kínában). Az olcsóbb készülék a MatePad T8, amely ára és tudása miatt abszolút belépő szint, csak WiFi-vel 49 190 forint, LTE-vel 54 090 forint az ára. Ebben mindössze 2 GB RAM és 16 GB tárhely található a Mediatek MT8768 chip mellett, a kijelző 8 hüvelykes IPS LCD 1280 x 800 képpont felbontással.

A nagyobbik tablet viszont már a komolyabb, kissé laptop hibrides világ felé kacsintgatós fajta: a MatePad Pro a jelenlegi legerősebb Huawei chipre, a Kirin 990-re épül, 6 / 8GB RAM és 128 / 256 / 512GB tárhely mellett, a kijelző 10,8 hüvelykes, 2560 x 1600 képpontos IPS, ami szinte a teljes előlapot lefedi. Ha a mágneses, billentyűzettel is ellátott tok-állvány kombót és az érintőtollat is megveszi hozzá valaki, akkor egy valóban sokfunkciós szórakoztató központ és utazó munkaeszköz kerülhet a táskájába, bár az ára azért nem apróholmi, a kiegészítő nélküli LTE változat 246 990 forintba kerül (az 5G-s változat hazai megjelenéséről egyelőre nem esett szó). Természetesen mindegyik tableten a Google-szolgáltatások nélküli Android fut.

A Windows nem Google, avagy ilyen a két új Huawei laptop

Érdekes, hogy bár a Microsoft is amerikai cég, a Google-lel ellentétben a Huawei zavartalanul használhatja a Windows 10 előre telepített verzióját a laptopjain, aztán itt úgyis nyugodtan lehet böngészőn keresztül bárkinek Gmailje vagy Google Térképe, tehát a hordozható PC-ken nem érezhetünk semmilyen "csonkítást".

A MateBook 13 kijelzője a névből sejthetően 13 hüvelykes, 2K felbontású. A gépben 10. generációs Intel i5 és i7 processzorok dolgoznak, az i7-es kiadás egyébként érintőkijelzős változatban érkezik. 8 és 16GB RAM és 512GB SSD került a burkolat alá, a grafikáért egy NVIDIA Mx250 vezérlő felel. Az i5-ös változat ajánlott kezdőára 353 990 forint, az i7-est 481 990 forinttól küldik a boltokba.

A MateBook D15 kijelzője 15,6 hüvelykes, 180p felbontású, a gépekben itt AMD processzorok dolgoznak, jelesül Ryzen 5 és Ryzen 7. A grafikáért Vega 8 és Vega 10 felel, a memória 8 GB, az SSD mérete pedig kiépítéstől függően 256 vagy 512GB. A kisebbik változatot 250 990 forinttól, a nagyobbikat 281 900 forinttól lehet keresgélni.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.