Hirdetés

Újabb pofon a Huawei-nek, az amerikai chiptervezést akarja a világ legjobbjává tenni az ARM



|

Aláírt a DARPA-val 3 évre az ARM, az együttműködés célja, hogy az amerikai chiptervezés továbbra is a világ legjobbja maradjon. Eközben süllyedő hajóvá kezd változni a Huawei chiptervező részlege.

Hirdetés

Miközben a Huawei folyamatosan igyekszik nyugtatni a kedélyeket, jól látszik, hogy Amerika végleg ki akarja szorítani a kínai óriást a mobilpiacról. Egy napokban született döntés értelmében az amerikai kormány jogilag már azoknak a cégeknek is megtiltotta az amerikai partnerekkel való együttműködést, amelyek segítségével a Huawei állítólag megkerülte az eddigi korlátozásokat, és chipeket vásárolt harmadik feleken keresztül. Ez pedig halálos ítéletnek tűnt arra vonatkozóan, hogy esetleg MediaTek chipekkel folytassa a Huawei, ha már sajátot szeptember közepétől többé nem kap a TSMC-től.

Hirdetés

Az ügy fejleményeként a DigiTimes arról számolt be, hogy a Huawei HiSilicon chiptervező részlege süllyedő hajóvá kezd változni, a szakemberek pedig sorra hagyják ott a vállalatot. Bár a Huawei rövidesen megépítené az első saját chipgyárát 45 nm-es technológiával, a bő 10 éves lemaradást és az állandó amerikai korlátozásokat a jelek szerint a szakemberek még havi 84 millió forintos fizetés mellett sem vállalják.

Mindezek után talán több mint érdekes az ARM bejelentése, amely szerint 3 éves együttműködési megállapodást kötött az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának kutatásokért felelős részlegével, a DARPA-val. Nyílt titok, hogy Amerika saját földre vinné a félvezetőgyártást, ebben pedig most nagy segítséget nyújt a brit chiptervező ARM. A bejelentést egy olyan törekvéssel kapcsolatban tették, amely során elmondták azt is, hogy csökkenteni akarják a nemzetközi gyártású félvezetőktől való függőséget. 

A DARPA az együttműködésnek hála az ARM minden architektúráját és szellemi tulajdonát használhatja, és közös fejlesztéseket is végeznek majd, például folyamatos megfigyelésre alkalmas, alacsony fogyasztású szenzorokon, továbbá katonai eszközökön. Nagy hangsúly lesz még az IoT-s eszközökön és az 5G-s hálózatokon is. 

Az ERI program annak hatására indult el, hogy az amerikai kormány nagyon aggódott, amiért a chiptervezés és a fejlesztések egyre inkább külföldre költöztek. A mostani együttműködés átfogó területeken gondoskodna arról, hogy az amerikai chiptervezés maradjon a világ legjobbja. Az ügyet persze nagyban megbonyolítja majd, hogy a japán SoftBank el akarja adni az ARM-et. Állítólag az NVIDIA szeretné a leginkább megvásárolni, a Samsung és az Apple, AMD nem mernek nagyobb ajánlatot tenni a várható trösztellenes vizsgálatok miatt.

Persze ez az NVIDIA-t is érinti, hiszen alapvetően mindegyik licitáló cég érintett lenne a versenytársak kiszolgálásában, miközben a SoftBank ezektől független volt. Így tehát csak találgatni lehet, hogy kinek a kezébe kerül majd az ARM, és nagy kérdés az is, mennyire engedik majd a Huawei-nek, hogy a laptopok piacára koncentráljon

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.