Hirdetés

Újdonságot hoz a kiterjesztett valóságba a Google ARCore 1.2



|

Többjátékos módot kapnak a kiterjesztett valóságra építő játékok és appok Androidon. Az ARCore már az iPhone-okat is támogatja.

Hirdetés

A Google frissíti a kiterjesztett valósághoz készített API-t, és ennek hála az appok már vertikális felületeken is megjelenhetnek (vagyis felkerülhet egy virtuális festmény a falra). Új eszközök is vannak a fejlesztők számára. Mindezeknél azonban akad egy még fontosabb újdonság. 

Hirdetés

Az ARCore 1.2 ugyanis már támogatja, hogy egyszerre több ember vegyen részt ugyanabban a kiterjesztett valóságban, méghozzá eltérő eszközökkel. Nem elég, hogy több külön okostelefonról beszélünk, az sem feltétel, hogy androidos készülékek legyenek. Az ARCore 1.2 az iPhone-okat is támogatja. 

A Cloud Anchor funkció az AR-funkciót egy konkrét helyhez köti, majd megosztja az adatokat az interneten. A levegőben tehát úgy is játszhatunk, ha az egyikünk kezében egy androidos mobil van, a velünk szemben álló pedig egy iPhone-t tart a kezében. 

A Cloud Anchor-támogatás a Google szerint a következő hetek során lép életbe. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.