Hirdetés

Van, akinek nagy fejfájást okozhat az iOS 11.3



|

A legújabb iOS letiltja a külső szervizek által telepített, nem gyári kijelzőket az iPhone készülékekben.

Hirdetés

A jelentések szerint több iPhone 8-tulajdonos is úgy járt az iOS 11.3-as frissítés telepítése óta, hogy a rendszer letiltotta az érintőkijelzőjét. Az érintett eszközökben külső szerviz cserélt kijelzőt. Általában ezeket a képernyőket helyi szervizek építik be, és a panelek nem közvetlenül az Apple-től származnak. 

Hirdetés

A beszámolók szerint maga a kijelző működik, de az érintéseket többé nem regisztrálja. Enélkül persze az eszközök használhatatlanok. Az érintettek az iOS 11.3 előtt gond nélkül használták ezeket a kijelzőket is. 

Nem ez az első eset, hogy így jár az iPhone-os tábor. Gondot okozott a külső szervizek által beépített kijelzőkkel egy korábbi verzió is, amit az iOS 11.0.3 javított tavaly. Akkor egy hetet kellett erre várni, és az Apple figyelmeztetett a külső forrásokból beszerzett alkatrészekkel kapcsolatban, és azt javasolta, hogy mindenki az Apple-nél javíttasson. Természetesen a helyi szervizeket azért választják az emberek, mert sokkal olcsóbbak, mint az Apple. Azt nem tudni, hogy egy jövőbeli frissítésben az Apple orvosolja-e a kellemetlenségeket. 

A pórul járt felhasználók persze nem feltétlen maradnak iPhone nélkül: a problémát elvileg egy mikrochip okozza, a külső szervizek pedig már hozzászoktak az ilyen fejtörőkhöz. Van, hogy elég ezt a chipet kicserélni. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.