Hirdetés

Itt az utolsó utáni esély az ingyenes Windows 10 frissítésre!



|

Lassan másfél éve véget ért a Microsoft nagyvonalú Windows 10-frissítési ajánlata, ám vannak még kiskapuk. Nem váltottál még? Megmutatjuk, hogyan teheted meg ingyen.

Hirdetés

Nagyot álmodott a Microsoft a Windows 10 megjelenésekor, 2015-ben: célja az egymilliárd felhasználó elérése volt 2018-ra. Ennek érdekében minden létező eszközt bevetett, így például azt is, hogy a Windows 7- és 8-tulajdonosok számára ingyenessé tette a frissítést. Ez egészen 2016. július 29-éig tartott, ekkor az aktiválószervereken megszűnt a lehetőség. Azóta eltelt közel másfél év, a Windows 10 pedig rengeteget változott - előnyére. A rendszer számtalan hasznos kiegészítést, új szolgáltatást kapott a félévente érkező nagyobb frissítések alkalmával, emellett stabilitásban és biztonságban is az egyik legjobban sikerült Microsoft rendszernek bizonyult.

Hirdetés

Ezek fényében többen elgondolkodtak azon, hogy talán mégis jó lenne lecserélni a korosodó Windows 7/8 változatokat, azonban két dolog visszatartotta őket: az egyik a licenc megvásárlása (manapság 17-35 ezer forintba kerül a legolcsóbb, Windows 10 Home is), illetve az a tény, hogy az új rendszer még mindig túl sok felhasználói információt igyekszik megosztani a Microsofttal. Cikkünkben megmutatjuk, hogyan frissíthet bárki Windows 7/8/8.1 operációs rendszerről a modern Windows 10-re, majd miként tud minden olyan funkciót kigyomlálni, amelyek nem szimpatikusak számára.

Kiskapuk tárva-nyitva

Windows 7-ről vagy Windows 8/8.1-ről 10-re frissíteni rendkívül egyszerű volt az ingyenes időszak alatt. Miután az új rendszert a Windows Update szolgáltatáson keresztül terítette a Microsoft, elegendő volt csupán rákattintani az ajánlatra, minden szükséges beállítást, letöltést és telepítést automatikusan elvégzett a gépünk. Persze sokan úgy vélték, érdemesebb teljesen tiszta lappal indulni, és format c: után installálni a friss rendszert. Ez a módszer olyankor kiváló, ha például 32 bitesről 64 bites rendszerre váltanál, esetleg régi rendszered már menthetetlenül tele van szemetelve, vagy például a régi BIOS-ról Secure Boottal megtámogatott UEFI-módra szeretnél újítani. Az egymilliárd aktiválás még a Windows világában is óriási szám, ehhez pedig nem volt elegendő az egy évig tartó, ingyenes frissítési időszak és az azóta eltelt másfél év sem, amikor már az összes windowsos PC-t Windows 10-zel kínáltak a gyártók. Minden valószínűség szerint erre vezethető vissza a Microsoft lazasága, figyelmetlensége is, ugyanis néhány kiskaput nyitva hagyott azok számára, akik mégis szeretnék az ingyen Windows 10-et.

Akadálymentesítő technológiák: Aki használatot segítő funkciókat alkalmaz, annak dokumentáltan ingyenes maradt a Windows 10-frissítés a 2016 júliusi zárás után is. A helyzet azonban az, hogy ezeknek a kisegítő lehetőségeknek a működését nem ellenőrzi a fejlesztő, vagyis anélkül, hogy aktiválnád a narrátort vagy például a kontrasztos nézetet, megszerezheted a Windows 10-frissítést ezen az úton. Mindössze a Microsoft speciálisan erre a célra készített felületét kell felkeresned, majd a weboldalon mindössze egy gombra kell rákattintanod, és máris jogosult vagy Windows 7/8/8.1 rendszeredet Windows 10-re frissíteni. Ahogy írtuk, a telepítés során nem ellenőrzi a Microsoft, hogy valóban használsz-e akadálymentesítő technológiákat. Érdemes azonban gyorsan cselekedni, mert ez a kiskapu is hamarosan bezárul, 2017. december 31-én - legalábbis ez a hivatalos információ.

Windows 7/8/8.1-kulcs: Amennyiben a háttértároló teljes formázása mellett döntünk, SSD-t építünk be, vagy csak a kezünkbe kerül egy, még fel nem használt Windows 7/8/8.1-es licenckulcs, nyugodtan választhatjuk a Windows 10-et is. Széles körben ismert, és napi szinten használt Windows-telepítési trükk, hogy friss installáláskor a Windows 10 varázslója elfogadja a régebbi Windows 7/8/8.1-kulcsot, és az aktiválószerverek hitelesítik is az újabb rendszert a régebbi kulccsal. A Windows 10 rendszert is könnyen beszerezhetjük, ehhez a Media Creation Tool segédprogramot kell telepítenünk, amely kérésünkre nem csupán a legfrissebb, megfelelő kiadású ISO-fájlt tölti le gépünkre, de az indítható USB vagy DVD adathordozót is elkészíti. Hogy mikor zárja be ezt a kiskaput a Microsoft, az egyelőre nem ismert, de cikkünk írásának pillanatában még jól működik.

Ingyen mindenkinek

Nem minden felhasználó szeretné látatlanban telepíteni az új rendszert, vagy az is előfordulhat, hogy csupán ideiglenesen van szükség Windows környezetre. Ezekre a helyzetekre is kínál megoldást a Microsoft, mégpedig úgy, hogy 30 napos kipróbálási időszakot ad minden felhasználónak - csak ezt követően kell licenckulcsot megadnunk, amennyiben szeretnénk véglegesíteni gépünkön a Windows 10-et. Ha ennél több időre lenne szükséged, a Windows 10 Enterprise változatot töltsd le a Microsoft oldaláról, amely 90 napig használható korlátozás nélkül.

Megfigyelés nélkül

Néhányan azért utasítják el operációs rendszerük modernizálását, mert azt hallották, a Windows 10 sok adatot gyűjt a felhasználókról, illetve meggyőződésük, hogy az új szolgáltatásokat amúgy sem használnák ki. Számukra fontos információ, hogy léteznek már egyszerűen kezelhető, hasznos segédprogramok, amelyekkel pillanatok alatt letiltható mindenféle adatgyűjtés, és teljesen kigyomlálhatók a rendszerből a felesleges szolgáltatások. Az eredmény egy modern, biztonságos és új operációs rendszer, amely kezeli a legújabb szolgáltatásokat, kompatibilis minden applikációval és friss hardverfejlesztéssel, valamint 2025 év végéig garantált a támogatása.

A Windows-verseny állása

Nem véletlen, hogy a Microsoft nem túl szigorú azokkal, akik most jöttek rá, hogy ingyenesen frissítenének Windows 10-re: a megjelenéskor kihirdetett egymilliárdos felhasználói bázistól még mindig messze van, az 500 milliós határt is csak 2017 májusában lépte át. Ugyanakkor a trend jó irányba mutat, a Windows 10 piaci részesedése (34,97 százalék) már a nyakában lohol a Windows 7-ének (46,42 százalék), miközben az új rendszer végleg kiszorította a régebbi Windowsokat a piacról. A Vista kihalófélben van, az alap Windows 8 és lassan a Windows XP is közelítenek a nulla százalékhoz, egyedül a Windows 8.1 tartja magát 10 százalék környékén.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.