Hirdetés

Így néznek ki most a klasszikus mémek arcai



|

Van, hogy valakiből az élete egy pontján mindenki által ismert mém lesz, de közben az idő halad tovább: mutatjuk, mi lett belőlük, és még két extrát is hozunk a lista végére.

Hirdetés

Az internet sokak szerint manapság két dologra igazán jó (na jó, háromra, de az egyiket most hagyjuk), macskás tartalmakra és mémekre. Az utóbbiakból már annyi van, hogy akár külön nyelvet is lehetne beszélni csak a jól ismert képekből, hiszen úgyis tudja mindenki, milyen érzést vagy állapotot tükröznek. Viszont azt könnyen elfelejtjük, hogy egy-egy ilyen "mémesült" fotót azért tényleg élő emberekről készítettek valamikor a múltban, és az illetők azóta is élnek és virulnak, no meg esélyesen már teljesen máshogy néznek ki, mint a mindenki által ismert képeken. Ezekből a változásokból nyújtunk most át egy csokornyit.

Hirdetés

1. Side-Eye Chloe

Ezt a mémet akkor szokták használni, ha valaki jelezné, nem túlzottan elégedett valamivel. A kislány eredetileg akkor vágta ezt a fejet, amikor szülei közölték, Disneylandbe mennek, de a jelek szerint ő nem örült ennek. Azóta felnőtt:

2. Success Kid

Az "igen, megcsináltam" mémen szereplő kiskölyök neve Sammy Griner, és alig egy éves volt, amikor híressé vált. Érdekesség: a mém segített abban is, hogy édesapja saját májátültetéséhez pénzt kalapozzon össze.

3. Overly Attached Girlfriend

A túlzottan ragaszkodó barátnő mémen Laina Morris látható, aki a valóságban nem ennyire riasztó jelenség, csupán egy paródiát adott elő Justin Bieber Boyfriend című számára.

4. First World Problems Girl

Silvia Bottini színésznő egyik szerepéről készült a híressé vált fotó, amit azóta olyan problémák illusztrálására használunk, amikor valamin panaszkodunk, de közben nem is tudjuk, milyen jó dolgunk van. Elfelejtettük feltölteni az AirPods fülest, és ezért vezetékes fülhallgatót kell használnunk? Mi ez, a sötét középkor?

5. Doge

Egy furcsa szögből elkapott kép elég ahhoz, hogy az eredetileg Kabosu névre hallgató shiba inut felkapja a világhír. Pedig kissé távolabbról nem is ennyire fura kutya.

6. Confused Math Lady

Szintén egy színésznő: Renata Sorrah-ról szintén szerep közben készültek ezek a képek, és elég volt néhány matekos overlay ahhoz, hogy a mélyen elgondolkodó arc az esélytelen töprengés szimbóluma legyen.

7. Blinking Guy

Mindenki elbambul olykor-olykor, Drew Scanlont azonban egyszer le is videózták így, és az innen származó fotók azóta is rácsodálkozós reakciók alapjai.

8. Disaster Girl

Zoe Roth gyerekkori fotója azért zseniális, mert tényleg úgy néz, mintha ő gyújtotta volna fel a háttérben látható házat, és büszkén pózolna a lángok előtt. Akkor 4 éves volt, ma már jóval több, és humorérzéke is van, látván a tábortüzes, hasonlóan hátranézős képet.

9. The Most Interesting Man

Nem mindig írok cikket, de ha írok, akkor már a zsebemben van a Pulitzer-díj. A "nem mindig..." kezdetű mémek alapja egy Jonathan Goldsmith nevű ember, és az eredeti kép egy sörreklámhoz készült.

10. Bad Luck Brian

Kyle Craven az iskolapéldája annak, amikor egy régi fotó, például egy iskolai kép évekkel később már nagyon ciki tud lenni. Ezzel a mémmel a szerencsétlenkedést szokás kifejezni. "Vettem virágot egy lánynak Valentin-napra... Megette" - és hasonló szövegek kerülnek a kép fölé.

Van még 10 hasonló akkor és most fotónk, kattints itt lent a 2-es gombra, és máris a cikk következő oldalán találod magad - ráadásul a végén két különleges vendéget is hozunk.

Oldalak: 1 2

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.