Hirdetés

A halálba zuhant egy Facebook alkalmazott



|

Egyelőre nem tudni egyértelműen az okokat, de nagy valószínűség szerint öngyilkosság történt.

Hirdetés

Csütörtökön, helyi idő szerint 11:30 környékén a Facebook kaliforniai, Menlo Parkban található főhadiszállásának egyik négyemeletes épületéből lezuhant a vállalat egyik alkalmazottja. A Jefferson Drive 162 alatt található irodaépülethez riasztott rendőrök közleménye szerint "minden bizonnyal öngyilkosság történt, amelynek során az idegenkezűség kizárható".

Hirdetés

A Facebook közleményében megerősítette, hogy az elhunyt férfi náluk dolgozott, bár az eset körülményeiről nem adtak bővebb tájékoztatást. A Bloomberg szerint a közösségi vállalat egyik szoftvermérnökéről van szó. "Együttműködünk a hatóságokkal a nyomozás során és minden támogatást megadunk a dolgozóinknak" - írta a Facebook szóvivője. A hasonló esetek után nem ritka, hogy az érintett vállalatok pszichológusok, terapeuták segítségét veszik igénybe, hogy a közvetlen munkatársakkal, illetve az öngyilkosság környékén tartózkodókkal foglalkozzanak, hiszen ilyenkor nagy az esély arra, hogy komoly trauma alakul ki bennük.

A sajnálatos eset kapcsán többen felemlegették a médiában egyszerűen csak "Foxconn öngyilkosságok" néven kezelt sorozatot. Ennek során 2010 és 2016 között a kínai Foxconn gyárakban (amelyek a világ legnagyobb tech-cégei számára gyártanak eszközöket iPhone-októl laptopokig) riasztóan sok öngyilkosság történt, melyek oka főként az elégtelen körülményekre, az embertelen túlórákra vezethető vissza. Hat év alatt legalább 22 olyan haláleset történt a gyárak területén, amelyben az áldozatok önként vetettek véget életüknek, de abban az időszakban más informatikai gyárakban és irodákban is történtek olyan öngyilkosságok, amelyeket hasonló okokból követtek el.

A mérsékeltebb sajtó azonban figyelmeztet arra, hogy elég légből kapott lenne összekapcsolni a gyakran valóban embertelen körülmények miatti kínai eseményeket a jelenlegi esettel, ráadásul egyelőre azt sem tudni, hogy az áldozat munkahelyi okokból tette, amit tett, vagy más motiválta, például személyes vagy családi problémák.

Ha te is úgy érzed, segítségre lenne szükséged, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot, valamint olvasd el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódsz, ezt az oldalt ajánljuk figyelmedbe.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.