Hirdetés

A MINISO-sztori



|

Egyszerűség, természetesség és jó minőség - a MINISO alapítói ezen értékek mentén alapították meg cégüket 2013-ban, amely mára a világ egyik legnagyobb hálózatává vált.

Hirdetés

Mindössze hat év alatt a világ egyik legnagyobb márkájává vált a MINISO, amely immár több mint 80 országban van jelen, éves forgalma 2018-ban pedig elérte a 2,5 milliárd dollárt. A japán dizájnermárka ráadásul világszinten 3500 bolttal rendelkezik, és népszerűségére jellemző, hogy havonta 80-100 új MINISO boltot nyitnak világszerte. A brand immár Magyarországon is megjelent a Budapesti Árkád üzletközpont terültén.

Hirdetés

Vissza a természethez

Magas minőségű termékek elérhető áron. Ezt a két célkitűzést fogalmazta meg a MINISO két alapítója még az első bolt megnyitása előtt. Egyikük, Miyake Junya már a világszerte híres Bunka Divatiskolából kikerülve a természethez visszatérés és az ahhoz kapcsolódó termékfejlesztés egyik éllovasává vált, mielőtt találkozott volna Ye Guofu kínai befektetővel. A két szakember tökéletes párost alkotott, és az újfajta, intelligens fogyasztói termékstratégiának köszönhetően rövid idő alatt hatalmas céghálózatot építettek fel.

Extrém tervezés

Miyake Junya a mai napig részt vesz a termékek fejlesztésében, csapatában immár több neves norvég, svéd és dán iparművész is megtalálható, így az árak alacsonyan tartása mellett a szemnek tetsző dizájn is kiemelt prioritás maradt mind a mai napig, amit több elnyert Red Dot dizájndíj is bizonyít. A MINISO termékek ennek köszönhetően kedvező áruk ellenére is prémium termékeknek számítanak, az eltelt idő alatt emellett a cég több neves nemzetközi vállalat beszállítójává vált, illetve számos, világszerte híres brand licencét is megnyerte (például Marvel) magának a MINISO. A cég kínálatában egyre több elektronikai cikk is megtalálható, boltjaikban emellett többek között háztartási eszközöket, kreatív lakberendezési tárgyakat, kiegészítőket, szépségápolási cikkeket és különféle textileket is találhatnak a vásárlók.

Fontos mérföldkövek

  • 2013 - Tokióban megalapítják a MINISO-t, szeptemberben megnyit az első bolt Kínában
  • 2014 - december végére 300-ra emelkedik a MINISO boltok száma
  • 2015 - május: Megnyílik Hongkongban az első nagy MINISO bolt, december: átadják az ezredik boltot
  • 2016 - Malajziában (május), Koreában (augusztus), Ausztráliában (október) és Mexikóban (december) terjeszkedik a cég
  • 2017 - "Egy út, egy övezet" című globális MINISO csúcstalálkozó megrendezése
  • 2018 - SAP- és IBM-együttműködési szerződést köt a MINISO, a cég négy terméke elnyeri az iF tervezői díjat
  • 2019 - megnyílik az első MINISO üzlet Magyarországon, az Árkád üzletközpontban
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.