Hirdetés

Megkerülte a Napot egy autó



|

Az űrbe kilőtt Tesla olyasmit ért el, amire űrhajósok is csak vágyakoznak.

Hirdetés

Oké, először szögezzük le, hogy igazából a világ összes autója, amely megér egy évet, tulajdonképpen szintén megkerüli a Napot - a Földdel együtt. De ebben nincs semmi extra, ugyanígy megkerülik a napot a házak, a porszívók, a vécétartályok, a macskák és az emberek is. Na de az már teljesen más kérdés, hogy űrbe kilőtt tárgyak milyen gyakran kerülgetik a központi csillagunkat, és ebben az autók között egyértelműen világelső Elon Musk Teslája.

Hirdetés

Tavaly február 6-án lőtték ki azt a Falcon Heaví rakétát, amelyen egy Tesla Roadster is "utazott". Az autó Elon Musk sajátja, amelyet félig-meddig nagyzolásból, meg persze egyfajta megfizethetetlen önreklámként juttatott az űrbe. Az autóban egy életnagyságú bábu is ül: a Starman névre keresztelt dummy ráadásul kilövéskor a bekapcsolt autós hifin David Bowie Space Oddity és Is There Life On Mars című dalait "hallgathatta". Ha még működnének a Tesla akkumulátorai, mostanra az első dalt 153 638 alkalommal, a másodikat pedig 207 020-szor játszotta volna le a gép.

A roadster "sofőrjének" nevében külön Twitter csatorna is működik, ahol bejelentették, hogy a Tesla sikeresen túl van első Nap-kerülésén:

Az autó jelenleg a Földtől 299 152 000 kilométerre tartózkodik és folyamatosan távolodik, óránként 4432 kilométeres sebességgel. A Naptól közel 148 270 000 kilométerre van, de hozzá képest is folyamatosani távolodik 4996 km/h sebességgel.

Érdekesség, hogy mivel a Tesláknál a gyári garancia 36 ezer mérföldre (közel 60 ezer kilométerre) szól, ez az autó mindezt 21 556-szor teljesítette, hiszen már több mint 1 248 890 kilométert utazott. Ezzel egyébként 34-szer végiggurulhatta volna a Föld összes útját. A Napot egyébként nagyjából 557 nap alatt kerüli meg, tehát számára egy év körülbelül másfél földi évnek felel meg.

Szabad szemmel esélytelen észrevenni a járművet, ehhez minimum egy 25,7 méteres átmérőjű teleszkópra lenne szükség, de még ezen is csak egyetlen kis pontnak látnánk, a részleteket egy 13 ezer méreres átmérőjű szupertávcsővel lehetne csak kivenni. A megfigyelésére legközelebb a legjobb esély 2091-ben lesz, ekkor lesz a legközelebb a Földhöz, mindössze pár százezer kilométeres távolságban. Ha valaki szeretné tudni, épp hol jár az űr-Tesla, ezen az oldalon követheti nyomon.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.