Hirdetés

Zoom hívás közben nyúlt magához az újságíró, mert azt hitte, ki van kapcsolva a kamera



|

Meglehetősen neves amerikai újságíróval, a New Yorker egyik munkatársával történt az eset, akinek most a karriere bánhatja a munka közbeni feszültséglevezetést.

Hirdetés

Az online meetingek és otthonról való tanulás időszakának legnagyobb bölcsessége talán az, hogy senki sem látja, mit viselsz az asztal alatt, azonban hogy afölött mit, az már egészen más tészta. Ezt a saját bőrén, meglehetősen kínosan tanulta meg egy ismert amerikai újságíró, Jeffrey Toobin. 

A New Yorker nevű újság egyik legrégebbi szerzője és a CNN jogi elemzője az unalom elűzése vagy a felesleges energiák levezetése miatt magával kezdett el játszani egy Zoom-hívás közben. Talán enyhítő körülménynek számít, hogy az eset a megbeszélés szünetében történt, amikor Toobin azt hitte, hogy ki van kapcsolva a kamera.

Hirdetés

Ezzel szemben legalább ketten is tanúi voltak a magánakciójának. Az újságíró nem tagadta le a történteket (nem is lett volna semmi értelme), és elnézést kért a tette miatt a családjától, barátaitól, munkatársaitól. 

Természetesen az ügy kipattanása után a következmények sem maradtak el: a New Yorker felfüggesztette alkalmazottjának munkaviszonyát a vizsgálat lefolytatásának idejére, a CNN pedig azt közölte, hogy Toobin saját maga kérte, hogy átmenetileg szüneteltethesse a munkát. 

Talán nem túlzás az eset kapcsán újra felhívni a figyelmet: amit kamera előtt teszünk, azt könnyen láthatja más is. Még akkor is, ha teljesen biztosak vagyunk, hogy ki van kapcsolva. Ha fizikailag is eltakarjuk a kamerát, az a legbiztosabb módszer, de az sem árt, ha az ember nem az online meetingek közepén igyekszik enyhíteni feszültségén.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.