Hirdetés

Notebookra lenne szükséged? Segítünk a választásban



|

Szédítően óriási a laptopkínálat, de ne ess pánikba! Segítünk megtalálni a számodra ideális teljesítményű és felszereltségű notebookot, amivel évekig tökéletesen elégedett leszel.

Hirdetés

Divatosak, szépek és kívánatosak a méregdrága okostelefonok vagy éppen tévék, ám ahogy az idén is bebizonyosodott, ha tanulásra, munkára vagy éppen szórakozásra kerül a sor, a PC az ideális eszköz. Rengeteget fejlődtek az elmúlt években a notebookok, megszokottá és elfogadottá vált a hibrid termékkategória, a windowsos platform pedig már gördülékenyen összedolgozik az okostelefonokkal is. A teljesítmény javulása mellett nagyot léptünk előre üzemidőben, dizájnban és többek között kijelzőtechnológiában is, a kínálat viszont továbbra is fojtogatóan óriási, nem egyszerű megtalálni benne az ideális modellt

Álmodd meg új gépedet!

Mobiltelefont egy-két évre vásárolnak az emberek, de egy laptoptól elvárják, hogy négy-öt évig kiszolgálja őket. Szerencsére ez nem irreális igény, főleg az újabb, immáron alumíniumházba csomagolt modellektől, de ahhoz, hogy ezek az évek ne keserűen, kompromisszumokkal teljenek, alaposan meg kell fontolni, mely szolgáltatások, paraméterek a legfontosabbak. Cikkünkben ötféle tipikus felhasználó szemszögéből vizsgáltuk meg a jelenlegi kínálatot, és ezek alapján javasoltunk két-két notebookot, illetve hibrid PC-t.

Hirdetés

Nem mindegy például, hogy zömében asztalon, töltőre kapcsolva vagy egész nap hurcolászva használod-e majd laptopodat, ahogy azt is mérlegelni kell, hogy szükséged van-e dedikált grafikus chipre. Sokan beleszaladnak abba a hibába, hogy aktuális elvárásaikhoz igazítják leendő számítógépük teljesítményét, pedig ha valóban négy-öt éves élettartamot szeretnél elérni, érdemes eggyel feljebb lőni. Ez leginkább a számítási teljesítményre vonatkozik, de említhetjük a tárhelyet vagy például a memóriát is.

Az egyes csoportokban két-két modellt ajánlunk, ám a notebookpiac sajátossága, hogy minden gép széles árhatárok között mozogva, rengetegféle konfigurációban elérhető. A bevett módszer az, hogy adott egy készülékház és néhány alapfunkció, ám a processzor, az SSD, a memória, a Wi-Fi és akár a kijelző, valamint az akkumulátor is megválasztható, ezáltal a lehető legjobban személyre szabott laptoppal lepheted meg magadat. Ha kigazdálkodható az ártöbblet, érdemes a nagyobb tárhellyel és erősebb processzorral szerelt példányra szavazni. Ezt sajnos csak kevés szaküzletben teheted meg, de szerencsére online kényelmesen rátalálhatsz az ideális notebookra és egyben a legvonzóbb árra is.

A hardveren túl

Több kereskedő azzal igyekszik csökkenteni a laptopok árát, hogy nem telepít Windowst a gépekre. Ilyenkor frissen megvásárolt PC-d első bekapcsoláskor mindössze egy DOS-os (Linux) parancssort jelenít meg, így pedig nem sok mindenre tudod használni gyönyörű, új notebookodat. Cikkünkben kizárólag előtelepített Windows 10 operációs rendszerrel szerelt gépeket ajánlunk, vagyis a dobozból kivéve a laptopot - egy rövid beállítást követően - máris a netre kapcsolódhatsz, és használatba veheted új PC-det. Az előtelepített Windowszal nem csupán a kényelem és a felhasználói élmény lép szintet, a gép gyártója által nyújtott hasznos szoftverek is jól jöhetnek. Ezek között gyakran vírusvédelem, egyszerűbb irodai csomag található, és ahogy az elvárható, minden driver, valamint segédprogram is készen áll, hogy birtokba vehesd masinádat. Az okostelefonokkal ellentétben ne aggódj amiatt, ha kéretlen szoftverek is érkeztek az új gépeden: ezeket könnyedén, egyesével kigyomlálhatod.

Laptopválasztáskor a garanciát is érdemes ellenőrizni. Néhány cég csupán egy-két évet vállal, ám a notebookgyártók közül többen három évet kínálnak, amelybe akár az el- és visszaszállítás is beletartozik. Vásárláskor extra jótállást is köthetsz, ami további egy-három évvel hosszabbítja meg a garanciális időszakot. Ha sokat hordozod gépedet, a termékbiztosítást is nézd meg: megfelelő csomagot választva lopás, beázás vagy egyéb, felhasználó által okozott meghibásodás esetén is megjavítják vagy cserélik notebookodat.

Végül a kiegészítőkről se feledkezz meg. Egy egér vagy monitor jó szolgálatot tehet, hibrid laptopoknál stylus jön majd kapóra, és a saját érdekedben egy megfelelő táskát is tervezz be a költségekhez.

Laptop kell a gyereknek: Microsoft Surface Go 2

Rövid idő alatt óriásit lépett előre a digitális oktatás, és most már biztosra vehető, hogy beépül a hagyományos tanrendbe, ami rengeteg új lehetőséget rejt magában. Ehhez azonban már az általános iskolás tanulóknak is szükségük van számítógépre, amelyen elkészíthetik házi feladataik egy részét, követhetik a közös munkát, tarthatják a kapcsolatot, és beadhatják elkészült munkáikat. Túlzottan nagy teljesítményre, luxusszolgáltatásokra nincs szükség, de a mobilitás fontos, és a kis helyigény is számít. Miután az írás, rajzolás és a sok videochat is fontos, emellett tökéletes kompatibilitásra van szükség, mi egy különleges gépet, a Surface Go 2-t választottuk. Ez egy Windows 10-es táblagép egyenesen a Microsoft tervezőasztaláról. Előnye, hogy kicsi, hosszú az üzemideje, és minden szükséges programmal, online szolgáltatással tökéletesen kompatibilis. Emellett stylust is támogat, ami íráshoz, rajzoláshoz ideális.

Ár: 179 990 Ft

Divatos, tabletként és notebookként is használható, kicsi és könnyű, játékra, tanulásra ideális PC. A hosszú üzemidő és a hibrid kialakítás vonzó lehet, de a borsos árú kiegészítőket külön kell megvenni hozzá.

Alternatíva: Lenovo Ideapad 3-15IML05

Gamernotebookok: Asus RoG Strix G531GV

Észszerű és jogos igény, hogy ha már notebookot vásárolunk, akkor jó lenne azt nem csupán munkára, tanulásra, de szórakozásra, azon belül játékra is használni. Óriási a kínálat gamernotebookokból, de ha valahol, hát itt hatványozottan igaz, hogy érdemes az időtállóságra némileg több pénzt áldozni, és pénztárcánkhoz mérten a legerősebb GPU-t választani. Ár-érték arányban jelenleg a GeForce RTX 2060 ideális - ilyen dolgozik a vagány kinézetű RoG Strix G531GV modellben is. A kompromisszummentes játékélményhez hozzátartozik a gyors kijelző, az erős CPU, a sok rendszermemória és a nagy tárhely is. Az Asus laptopban mindez adott, sőt a baráti árban nem csupán a gyárilag előtelepített Windows 10 rendszer van benne, de táskát és gameregeret is kapsz. Ha egy kicsit tovább nyújtózkodhatsz, az RTX 2070 GPU-val szerelt Acer Predator is jó választás. Ez a gép még évek múltán is meg fog birkózni a legújabb címekkel.

Ár: 449 900 Ft

Dizájnos gamerlaptop világító billentyűzettel, 120 Hz-es kijelzővel, Core i7 CPU-val és RTX 2060 grafikus chippel. A gépbe gyárilag nagy SSD-t és sok memóriát szereltek, illetve természetesen a Windows is jár hozzá.

Alternatíva: Acer Predator Triton 500

Az ideális diák-PC: HP 14-ce3010nh

A felsőoktatásban, de már a középiskolában is elengedhetetlen eszköz egy megfelelő laptop, amely minden szükséges programot futtat, és bármely online szolgáltatáshoz csatlakozhatsz vele. A HP 14-es gépe értelemszerűen mindezekre képes, emellett strapabíró, és viszonylag kicsi, könnyű is, így kényelmesen hordozható. A 10. generációs Intel Core i5 processzor nem fogyaszt sokat, így az üzemidő is meglehetősen hosszú, egy komplett tanítási napot gond nélkül kibír töltés nélkül. Ha mégis lemerülne, kis méretű adapterével támogatja a gyorstöltést, 512 GB-os NVMe SSD-jén pedig kényelmesen elfér minden dokumentum, kép és videó, amire a tanuláshoz szükség lehet. Ha még kisebb és strapabíróbb, ámde dizájnos gépet szeretnél, akkor a Microsoft Surface Laptop Gót ajánljuk (tesztünket a 36. oldalon olvashatod). Egyedi külseje és 1,1 kilogrammos tömege ellenére hosszú üzemidőre képes, és nagyon kényelmes rajta gépelni akár hosszú órákon át.

Ár: 254 990 Ft

Könnyen hordozható, általános célokra kiváló windowsos notebook hosszú üzemidővel és nagy SSD-vel. A laptop képes LAN-hálózatokra is csatlakozni, SD-kártya-olvasója is van, és jár hozzá a három év, teljes körű garancia.

Alternatíva: Microsoft Surface Laptop Go

Üzleti igavonó: Lenovo ThinkBook 15-IIL

Komoly igénybevételnek, rengeteg hurcolászásnak van kitéve egy napi szinten használt munkalaptop, ezért nagyon sok elvárásnak kell megfelelnie. A masszív felépítés, a hosszú üzemidő és a biztonsági funkciók mellett a kényelmes gépelés, az első osztályú támogatás és a rövid reakcióidő mind olyan tulajdonságok, amelyeket érdemes ellenőrizni választáskor. A legendás Lenovo ThinkPadek ihlette ThinkBook mindezekkel az erényekkel rendelkezik, miközben ára sem csillagászati. A 10. generációs Intel Core i7-es CPU, ha kell, erős, ha kell, takarékos, az 512 GB-os NVMe SSD-n pedig csak úgy száguld a Windows 10. A munkára termett gép oldalán praktikus HDMI- és RJ45-ös portokat találsz, a ki-be kapcsoló gombba integrált ujjlenyomat-olvasó pedig biztonságos és praktikus is egyben. A ThinkBookhoz igazán előnyös, hároméves garancia jár, ha pedig túl nagy lenne az 1,8 kg tömeg és 15,6 colos kijelző, 14-es változatban is beszerezheted.

Ár: 329 900 Ft

Röviden: Az ezüst készülékház egyszerre strapabíró és dizájnos, a konfiguráció pedig még évekig tökéletesen elegendő lesz munkához. Hosszú üzemidőt és kiváló billentyűzetet kapsz, sőt a biometrikus azonosításról sem feledkeztek meg.

Alternatíva: Acer TravelMate TMP614

Notebook nőknek: Asus VivoBook S14

Egyre nagyobb a kereslet a dizájnos, vékony és könnyű laptopok iránt, amelyek nem a megszokott külső jegyeket viselik. A "női laptop" fogalma határozottan létezik, és sok gyártónak komoly fejtörést okoz, pontosan milyen gépet is kellene készítenie. A túlcsicsázott, aranyozott vagy kívül-belül rózsaszín notebookok helyett egészen másra van szüksége ennek a felhasználói csoportnak. A felesleges körítést ők sem értékelik, sokkal inkább adnak a prémium anyaghasználatra és a modern külsőre. Ennek tökéletesen megfelel az új, 1,4 kilogrammos VivoBook S14, amely többféle színben (és akár 13 vagy 15 colos méretben is) választható, komplett alumíniumházat kapott. A jó hordozhatóság érdekében a kompakt méret és tömeg mellett jogos elvárás még a hosszú üzemidő és a gyorstöltés is, amelyek szintén ott szerepelnek a laptop tulajdonságai között, miközben ára is kellőképpen barátságos.

Ár: 214 990 Ft

Többféle színben választható a vékony, alumíniumházba csomagolt laptop, modern és kellőképpen erős belsővel. A jó képminőségű kijelző mellett nem hiányoznak az ötletes és egyedi extrák, valamint Wi-Fi 6 is van.

Alternatíva: Microsoft Surface Pro 7

Mobil a Windowsban

A Windows 10 képes kezelni az androidos telefonokat is, így munka vagy tanulás közben sem kell eszközt váltanod, ha éppen a mobilodra érkezett üzenet. A Windows Csatolt telefon alkalmazását nagyon egyszerű aktiválni, ezt követően pedig minden értesítést megkapsz windowsos PC-den is, sőt válaszolhatsz az SMS-ekre, egy kattintással letöltheted a mobiloddal lőtt bármelyik képet, és ha Bluetoothon összekapcsolod a két eszközt, még hívásokat is intézhetsz számítógépeden keresztül. A szolgáltatás minden Windows 10-es notebookon teljesen ingyenesen elérhető.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.