Hirdetés

400 dollárba kerülhet a 7,5 hüvelykes Surface



|

A fejlesztőknek szóló BUILD konferencián mutatkozhat be a Microsoft kicsi tablete.

Hirdetés

Már többször is megszellőztették, hogy érkezik a kicsi Surface tablet a Microsoft műhelyéből. Úgy tűnik, már nem kell rá sokat várnunk, most ugyanis azt mondják, a következő hónapban a fejlesztőknek megrendezett BUILD konferencián mutatkozik be a tábla. Az első jelentések 7 és 9 hüvelyk közé pozicionálták a készüléket.

A Surface újabb generációja állítólag nem csak kisebb, de könnyebb is lesz az elődökhöz képest. Az újabb információk szerint az új Microsoft Surface tablet 7,5 hüvelykes kijelzőt kap, ami 1400 x 1050-es felbontásra képes. A hardverelemekről nem sokat tudni, de vélhetően vagy Intel vagy NVIDIA lapkák kerülnek a tabletbe.

A gyártás teljes kapacitáson valamikor 2014. elején kezdődhet el, az árcímkére pedig 399 dolláros összeg kerülhet. Ha mindez igaznak bizonyul, akkor a Microsoft nehéz körülményeket támaszt saját maga számára, hiszen így drágább lenne a kicsi Surface, mint az iPad mini. A magasabb ár ellen a felhasználóknak elképzelhető, hogy nem lesz vigasz a jobb képernyő és az erősebb hardver sem.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.