Hirdetés

5 PC-s játék, amit nem érdemes kihagyni márciusban



|

Összegyűjtöttük a hónap legizgalmasabb megjelenéseit, amikről nem érdemes lemaradni.

Hirdetés

A tavasz érkezésével nem csak a virágok, hanem a játékipar is virágzásnak indul, sorra érkeznek a jobbnál jobb címek. Akár PC-n, akár konzolon játszunk, már most számos olyan címbe akadhattunk bele, amelyek mellett nem érdemes szó nélkül elmenni. Most összegyűjtöttünk 5 játékot, amit vétek lenne kihagyni bárkinek, aki PC-n játszik.

Hirdetés

Battlefield Hardline

Az éppen ma megjelenő Battlefield Hardline nagy lépés a sorozat történetében. Egyrészt ezt nem a DICE, hanem a Dead Space játékokért is felelősVisceral fejleszti, másrészt kiszakadunk a katonai hadviselésből, és az „utcára megyünk” harcolni, rendőrök és bűnözők szerepében. A legutóbbi bétában kipróbálhattuk, hogy van, amit a Hardline másképp csinál az eddigi BattleFieldekhez képest, de hiába a jó ötletek, sokszor az új játékmódok is vérengzésbe fordultak át. Azt nem szabad elfelejtenünk, hogy most az egyjátékos kampány is sokkal több figyelmet, kidolgozottabb sztorit, hangsúlyosabb szereplőket kap, így feltétlen érdemes ezt is kipróbálni.


Assassin's Creed Rogue

Az előző évben gyakorlatilag egyszerre jelent meg 2 Assassin's Creed játék, és míg a Unity az újgenerációs konzolokat és a PC-s társadalmat célozta meg, a Rogue csak Xbox 360 és PS3 konzolokon volt elérhető. A Ubisoft persze tudta, hogy egy ekkora ziccert nem lehet kihagyni, ezért utóbbit PC-re is portolták, amely egy héttel ezelőtt óta már elérhető a boltok polcain. A sorozatban most először van lehetőségünk a templomosok szemszögéből megismerni a történetet, azok a játékosok pedig, akik rendelkeznek egy SteelSeries Sentryvel, a Tobii szemkövető technológiájának hála a kamerát szemükkel is irányíthatják. Ez inkább a játékipar jövőjét, mintsem jelenét illetően fontos lépés.


Cities: Skylines

A Simcity óta tudjuk, hogy a városépítés képes hatalmas tömegeket megmozgatni, nem volt ez másként a fantasztikusan rajtoló Cities XXL esetében sem, amelyből pillanatok alatt adtak el több mint negyedmillió példányt. A játékot persze rengetegen le is kalózkodták, de ez egyáltalán nem zavarja a fejlesztőket, akik egy kifejezetten komplex rendszert alkottak meg, amelyben a város felhúzása után olyan problémákkal is meg kell küzdenünk, mint az oktatás, az áramellátás biztosítása, a rendőrség és tűzoltóság irányítása, az egészségügy, és sok más közéleti probléma. A településeket önállan működő kerületekre bonthatjuk fel, és ügyelnünk kell a tömegközlekedés hatékonyságára is.


Pillars of Eternity

Az Obsidian Entertainment közel négymillió dolláros támogatással megvalósult Kickstarter projektje március végén végre megjelenik, és szándéka szerint visszahozza a Baldur's Gate, Icewind Dale és Planescape: Torment hangulatát. Ilyen ígéretek után nem csoda, hogy nagyok az elvárások a Pillars of Eternityvel szemben, de a készítők között olyan legendák szerepelnek, mint Josh Sawyer és Chris Avellone, ők pedig biztosan nem engednek a minőségből. Igazi fanoknak ajánlott az alapjátéknál csak picit drágább Adventurer Edition, amiben térkép, útmutató, zenei CD és egy egyedi tok is szerepel.

Sid Meier's Starships

Sid Meier neve garancia a pazar játékélményre és a lenyűgöző hangulatra. Civilization: Beyond Earth világa sokaknak tetszett, a Firaxis pedig ezt az univerzumot is szerette volna, ezért készült  a Starships, amiben egy flotta űrhajót kell irányítanunk, menedzselnünk, felfedezni a galaxist, megoldani a felmerülő problémákat, hol békés diplomáciai úton, hol kicsit keményebb módszerekkel. A hangsúly, mint arról a játék neve is árulkodik, az űrhajók birizgálásán van, melyeket nagyon részletesen alakítgathatunk.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.