Hirdetés

50 ezer felett a Windows Store kínálata



|

Minőségi húzónevekből viszont továbbra is kevés akad.

Hirdetés

A Windows 8 és Windows RT operációs rendszerek beépített szoftverboltjával kapcsolatos statisztikákat sajnos nem közöl a Microsoft, ám a MetroStore Scanner névre hallgató szolgáltatásnak köszönhetően meglehetősen jó képet lehet kapni az Áruház kínálatának mennyiségéről.


A portál adatai alapján ezen hír írásának idején 50,304 darab program volt elérhető a boltban, amely kimondottan jónak tűnik annak fényében, hogy a Windows 8 és RT egyelőre nem arattak osztatlan sikert. Előbbit a Gemius Ranking szerint a múlt héten a magyar netezők 2,05 százaléka használta, míg a StatCounter mérései alapján a globális részesedése ebben a hónapban eddig 3,74 százalék volt.


Fontos megemlíteni, hogy az Áruház alkalmazásainak java enyhén szólva sem húzónév: a többség egyszerű és haszontalan, ráadásul akadnak például az ír Ranyant Systems-hez hasonló cégek is, akik ingyenes programokkal spammelik tele a boltot. A kérdéses vállalat 400-nál is több szoftvert tett elérhetővé a focirajongóknak, ezek mindegyike specifikusan egy csapat eredményeit foglalja össze, technikailag gyakorlatilag azonosak.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.