Hirdetés

A Dellbe fektetne a Microsoft

|

Azzal, hogy a Dell kivonulna a tőzsdéről, a redmondiak pedig 3 milliárd dollárral segítenének, mindkét fél jól járhat.

Hirdetés

Egy ideje már hallani róla, hogy a Dell arra fordítaná a meglévő erőforrásait, hogy a saját részvényeit visszavásárolva kivonuljon a tőzsdéről. A legfrissebb hírek szerint ebbe most a Microsoft is belefolyna, méghozzá azzal, hogy 3 milliárd dollárral segítené a Dellt ebben. Bár Michael Dell ragaszkodik hozzá, hogy a cége nem csak PC-s vállalat, a márka mégis leginkább csak ebben az ágazatban ismert, azonban a piac gyengélkedésével a Dellnek új területekre is szüksége lenne. Természetesen egy tőzsdén jelenlévő cég kevésbé vállalhat fel kockázatokat vagy drámai változtatásokat a részvényesei miatt.

A Dell és a Microsoft már most is jó partnerkapcsolatban állnak, az extra pénz azonban igencsak jól jönne a Dellnek, ráadásul stratégiai előnyökkel is járna számára a szorosabb együttműködés. A Microsoft részéről mindig is nehéz kérdés volt a jó befektetés, a Dell azonban minden bizonnyal az lenne, főként, hogy erősebb párosítás, mint a Google és a Motorola házassága.

A Microsoft az utóbbi időben az Apple mintájára saját hardvert kezdett el gyártani a Surface tabletek formájában, ez pedig a gyártópartnerek minőségi problémáira és innovációs hiányaira is visszavezethető. A házasítással a Microsoft átadhatná a Surface-t a Dellnek, amely ezzel új nyeregbe kerülne a Microsofttal a háta mögött. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.