Hirdetés

A Google is dolgozhat a Samsung Bixby asszisztensén



|

A két cég közösen munkálkodhat a mesterséges intelligencián.

Hirdetés

A mesterséges intelligencia kifejezést manapság nem teljesen arra használják, amire kellene - az Amazon Alexa sikerei után érkezett a Google Assistant, az Apple fejlesztette a Sirit, a Samsung dolgozik a Bixbyn, a Honor Magic is tartogat saját asszisztenst, illetve az LG G6-on is lesz. 

Hirdetés

Azonban mesterséges intelligenciának inkább marketing miatt nevezik az asszisztenseket, amelyek valójában hangfelismerésre képes, algoritmikus gépi tanulószoftverek. Mindez korlátozott funkciókat, előre meghatározott parancsokat és egy-két utólagos kérdést jelent. 

A Samsung azonban kiterjesztené a Bixbyt, a Galaxy S8 teljes felületén elérhető lenne (az appokban is), illetve az IoT-alapú eszközein szintén. 

A Google emiatt nem tiltakozott, a Samsung pedig a jövőbeli fejlesztésben együtt akar működni a Google-lel. A Samsung Mobile szerint a két cégnek folytatnia kell a stratégiai együttműködést az AI és a kapcsolódó piac "nevelése" érdekében. 

A Samsung a csalódást okozó S Voice után most nagyot dobhat a kategóriában, hiszen megvette a Viv csapatát, amely a Siri megalkotásáért is felelt. A cél az, hogy a szoftver menet közben tanuljon, és maga írja a kódot. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.