Hirdetés

A játékvilág 10 legnagyobb meglepetése 2014-ben



|

Ahogy minden évben, a videojátékos piac idén is rengeteg meglepetést tartogatott. Előre megjósolhatatlan újítások, váratlan csúszások és nagy csalódások éve volt ez.

Hirdetés

Első ránézésre a 2014-es év nem volt valami nagy durranás gamer szempontból. A legjobban várt folytatások most is elmaradtak, az újgenerációs konzolok még 2013-ban jelentek meg, a Valve nagy lendülettel induló Steam Machine gépei nem jelentek meg, sőt, az Intel új processzorai és az AMD új kártyái is váratnak még magukra.

Ettől függetlenül bőven tartogatott izgalmas pillanatokat az elmúlt 12 hónap, melyek közt voltak örömteli és szomorú percek is. Ezekből szemezgetünk most.

Hirdetés

Fantasztikus videokártyák potom  pénzért

Az év második felében hatalmasat zuhantak a VGA árak, így brutális teljesítményt vásárolhattunk magunknak viszonylag olcsón. Az Nvidia által bemutatott GTX 970 és GTX 980-as kártyák azonnal lepipálták az AMD kártyáit, ráadásul egy GTX 970-hez már 90 ezer forint környékén hozzájuthatunk. Az AMD nem tudott azonnal visszavágni, ezért durván csökkentették az árakat, még a dupla-GPU-s R9 295X2 árát is lefelezték, a legtöbb hardver mellé pedig úgy osztogatják a játékokat, mintha muszáj volna.

 

 

Fejlődésnek indul a Linuxos játék

Bár a játékosoknak még egy ideig nem kell átköltözniük Windowsról Linuxra, ebben az évben kifejezetten biztató irányba indult a fejlődés.  Olyan klasszikusok, mint a Civilization V, a The Witcher 2, a Shadowrun Returns és rengeteg újdonsült indie cím is gazdagítja már a platformot, Folyamatosan érkeznek a bejelentések, és bár van még hová fejlődni, egyértelmű, hogy az irány jó. Persze lehet, hogy mindez csak a közelgő Steam Machine megjelenésnek köszönhető.

 

 

Csúszik a SteamOS

A Valve saját, Linux-alapokra épülő operációs rendszerének idén kellett volna megjelennie, hogy a PC-s játékosokat átrángassa a nappaliba a TV elé. Ennek köszönhetően rengeteg fejlesztő nyitott a Linux felé, a januári CES-en pedig egy tucatnyi különböző Steam Machine-t mutattak be a különböző gyártók. A forradalom sajnos elmaradt, a Valve még májusban jelentette be, hogy a megjelenést 2015-re halasztják, főleg a Steam Controllerrel kapcsolatos problémák miatt.

 

 

Megjelentek a konzolszerű PC-k

A Steam Machine helyét rengeteg másik gép próbálta meg átvenni, a gyártók ugyanis úgy látták, hogy igény van az efféle megoldásokra. Az egyik legnépszerűbb az Alienware Alpha, amelyen egy kontrolleres irányításhoz finomhangolt Windows fut, így kényelmesen, a kanapéról is el tudjuk indítani kedvenc játékainkat, méghozzá az összeset, nem csak a Linuxon is futó programokat, amelyekkel a Steam Machine megbirkózik majd.

 

 

Nem jelent meg az Oculus Rift

Hiába vártuk, a VR-forradalom is elmaradt. Az Oculus Rift szemüvegeknek immár a második generációs fejlesztői készlete is eljutott a felhasználókhoz, sőt, már a harmadik generációból is létezik prototípus, a végleges megjelenésre azonban jó eséllyel 2015 végéig kell majd várni. A tény. hogy a Facebook felvásárolta az Oculus Riftet, garantálja majd a stabil pénzügyi és infrastrukturális hátteret, ami egy ilyen projekthez kell.

 

 

A Samsung piacra dobta a saját VR-szemüvegét

Az Oculus és a Samsung kéz a kézben haladnak előre a virtuális valóság irányába. Az Oculus szemüvegeibe a Samsung adja a kijelzőt, cserébe segítenek az elsősorban telefonokkal foglalkozó vállalatnak kibontakozni. A mindössze 100 dolláros áron kapható Samsung Gear VR működéséhez mindössze egy Galaxy Note 4-re van szükség, és már kezdődhet is a móka.

 

 

A kétmagos processzorok ideje lejárt

Bár az év elején még kényelmesen tudtunk játszani a túlhúzott kétmagos processzorainkkal, az évé végére ezeket a hardvereket gyakorlatilag teljesen ellehetetlenítette a játékipar. Ha nincs legalább egy Hyper-threading képes dual-core a gépünkben, akkor el is felejthetjük, hogy a Far Cry 4, a Dragon Age: Inquisition, vagy a Call of Duty: Advanced Warfare elindul majd a gépünkön.

 

 

Elcseszett játékok mindenütt

2014 a hype éve. A dologban elsősorban a Ubisoft a ludas, akik súlyos dollármilliókat toltak bele gyakorlatilag minden játékuk marketingjébe, aztán természetesen nem tudták tartani a saját magukkal szemben állított elvárásokat. A Watch Dogs csúnyán leszerepelt, és mikor már azt hittük, hogy ez nem ismétlődhet meg, jött az Assassin's Creed Unity, és a kevésbé szenvedő, de azért így is rengeteg problémával küzdő Far Cry 4. Persze nem csak a Ubisoft háza táján akadtak problémák, hasonló gyerekbetegségekben szenved a DriveClub és az új Halo epizód is.

 

 

Nagyot robbant a Wolfenstein

A Bethesda a feje tetejére állította a sokak által ismert és szeretett Wolfenstein világot, és mivel a megjelenésig gyakorlatilag semmit nem tudtunk a játékról, jogosnak éreztük a félelmeinket, hogy valamit el fognak szúrni. Szerencsére nem így történt, és a teljesen újragondolt univerzum minden rajongó szívébe azonnal belopta magát. Nem úgy néz ki, mint a Wolfenstein, a játékmenet is teljesen más, mégis elképesztően élvezetes.

 

 

Átalakult a Steam

A Valve platformja már nem csak egy egyszerű mappa a játékaink számára. A kliens teljesen átalakult ebben az évben, ami bizony előnyére is vált az alkalmazásnak. Megjelent a zenelejátszó, átalakult az interfész, valamint bevezetésre került az In-home streaming és a Steam Broadcasting is.

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.