Hirdetés

A jövőben csak két Windows lesz



|

[Frissítve] Úgy tűnik már a Microsoft sem tartja jó ötletnek a Windows RT erőltetését.

Hirdetés

Tavaly októberi megjelenése ellenére a kizárólag ARM architektúrás táblagépeken futó Windows RT operációs rendszert még mindig nem sikerült senkinek hova tennie. Ennek fő oka, hogy a kifejlesztésének eldöntésekor a Microsoft valószínűleg nem volt meggyőződve arról, hogy az Intel képes lesz kompetitív Atomot ajánlani a táblagépekbe, ám a szoftver elérhetővé válásának idejére bebizonyosodott ennek ellenkezője.

Hirdetés


A Windows RT-re ennek köszönhetően nincs szüksége a vállalatnak, hiszen teljes értékű Windows 8.1-gyel is lehetséges már jó tabletet piacra dobni, plusz a vásárlókat teljesen hidegen hagyja a szoftver. Az utóbbi hónapokban többször is szárnyra kapott a pletyka, miszerint a Windows RT és Windows Phone hamarosan egybe lesznek vonva, ezt pedig most félig-meddig Julie Larson-Green is megerősítette.


A UBS Global Technology Summiton tartott kérdezz-felelek során a Microsoft ügyvezető alelnöke elmondta, hogy jelenleg Windows Phone, Windows RT és „teljes értékű” Windows platformokat kínálnak, és noha mindháromnak megvan a maga optimális felhasználási területe, ám a jövőben csak kettő maradhat. Larson-Green ezen felül elárulta, hogy 2014-ben izgalmas új hardverekre számíthatunk a vállalattól.


Frissítés: Julie Larson-Green konkrétan nem állította, hogy a három OS közül a Windows RT fog megszűnni, vagy valamilyen módon beolvadni a hagyományos Windows vagy Windows Phone rendszerekbe. Ettől függetlenül az utóbbiak kritikusak a Microsoft számára, míg az RT-vel nem tud mit kezdeni a vállalat, plusz a termék leváltható a modern felülettel is rendelkező „asztali” Windows platformmal.


(Forrás: Neowin | Fotó: BUILDWindows / Flickr)

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.