Hirdetés

A júniusi PC World ajándék játéka - The Dark Eye: Memoria



|

Múlt havi teljes játékunk folytatásába fejest ugorva nem egy, hanem mindjárt két kalandnak válunk a részeseivé.

Hirdetés

Olyan érzés lesz elindítani a Memoriát, mintha hazaértetek volna - feltéve, hogy már végig is játszottátok májusi ajándékunkat. Ismerős menü és kezelőfelület fogad, a beállítási lehetőségek azonosak, nem is szólva az irányítás módjáról, valamint a tetszőlegesen aktiválható segédletekről. Utóbbiakat feltétlenül javasolt igénybe venni, ha nincs türelmetek aprólékosan végigbogarászni a játékbeli helyszínek minden négyzetcentiméterét megvizsgálható objektumok és a továbbhaladáshoz nélkülözhetetlen eszközök után kutatva, és azzal sem húznátok az időt, hogy a tárgylistában lapuló holmikat ötletszerűen próbáljátok kombinálni egymással. Az iméntiek, akárcsak a többi szereplővel folytatott eszmecsere, valamint a szürkeállományunkat alkalmanként rendesen munkára fogó fejtörők mind a játékmenet szerves részét képezik.

Hirdetés

Noha a Memoria bő egy esztendővel a Chains of Satinav után jelent meg, csupán tárhelyből kér többet (6 helyett 10 GB-ot), minden más igénye változatlan (Windows Vista/7/8, egymagos 2,5 GHz-es vagy kétmagos 2 GHz-es processzor, 2,5 GB RAM és 512 MB-os videokártya a minimum). Ugyanarra a Visionaire motorra épül, mint elődje, ennélfogva ábrázolásmódja is hasonlóképpen festményszerű, egyedül a karakterek darabos animációja miatt érezhetjük úgy, hogy tökéletlen az összhatás.

Az előző rész tartalmából

Önmagában is kerek egészt alkot a Chains of Satinav története - elvégre van eleje, közepe és vége -, ám cseppet sem lennénk meglepve, ha hozzánk hasonlóan ti is hiányolnátok a katarzist a keserédes lezárásból. Mert hiába is mentette meg szülővárosát, Andergastot az ifjú madarász, szemtanúk híján nem akad senki, aki megénekelné hőstettét. A szíve azonban más okból nehéz, ugyanis vészesen közel került ahhoz, hogy elveszítse előző kalandja során megismert szerelmét.

Nuri egy varázslat folytán varjútestben rekedt, és nincs az a bűbájszövő, kuruzsló vagy ájtatos pap, aki képes lenne őt kikúrálni. Félő, hogy ha Geron nem tesz sürgősen valamit, akkor a tündér örökre ebben az alakban marad, tudata hanyatlásnak indul, emlékei fokozatosan elhalványulnak, lénye szertefoszlik. Meglehetősen drámai helyzet, ugye? Szerencséjükre Geron fülébe jut a hír, hogy egy nomád kalmár bármilyen alakkal felruházhat élőlényeket, a szolgálataiért cserébe pedig csupán annyit kér hősünktől, hogy fejtsen meg egy feladványt.

Több köt össze, mint ami elválaszt

A választ az évszázadokkal korábban élt Sadja hercegnő története rejti, aki azért csatlakozott a varázslók háborújához, hogy nagy tetteket vigyen véghez, de bármit is sikerült elérnie, számunkra ismeretlen okból egyetlen krónika sem említi a nevét. Remek ötlet, hogy a múltbéli eseményeket játszható formában élhetjük át, nem pedig szimpla elbeszélésként ismerhetjük meg, mert ezáltal sokszínűbb és változatosabb kalandot kapunk még a Chains of Satinavnál is. Az, hogy hol a Nuri miatt aggódó Geront, hol pedig az egyik őse kriptájában az árulással és halállal szembenéző (és ez még csak a kezdete a rá váró megpróbáltatásoknak) Sadját irányítjuk, egyfajta dinamizmust kölcsönöz a Memoriának.

A varázsereje révén kisebb tárgyakat szétzúzni, illetve megjavítani képes madárfogó is szerethető figura, ám kevésbé izgalmas, mint a harcos amazonok eszményképének megfelelni igyekvő Sadja, aki kifelé keménynek mutatja magát, de valójában mélyen megrázza, amikor elveszít valakit, vagy ha ölnie kell azért, hogy életben maradhasson. Ráadásul ő sincs híján hasznos bűbájoknak, beszélő botja segítségével fényt tud gyújtani a sötétben, valamint bizonyos helyzetekben illúzióképeket plántálhat mások elméjébe.

Mint az sejthető, a két cselekményszál több ponton is találkozik. De hogy miként függenek össze a történések, mi a kapcsolat Sadja eposzi léptékű, a világ sorsát meghatározó meséje és Geron ahhoz képest jelentéktelenebbnek tűnő problémája között, annak a megfejtése rátok marad.

A The Dark Eye: Memoria  ajándékba jár a június 4-én megjelenő 2021/06-os PC World magazin mellé, amit előfizetőink már két nappal korábban kézbe vehetnek, ha a posta is úgy akarja. A játék mellett más értékes szoftvereket is bezsebelhetsz új lapszámunkkal, szóval megéri lecsapni rá.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.