Hirdetés

A kémek jelentik: Windows 8 akta



|

Habár egyelőre még arra sem lehet mérget venni, hogy a következő Windowst 8-asnak fogják nevezni, az interneten már több biztosnak mondott pletyka kering a platformmal kapcsolatban.

Hirdetés

Szinte már nem múlik el nap anélkül, hogy a Windows 8-ról ne jelenne meg valami új biztosnak vett értesülés a nemzetközi és az azt átvevő hazai sajtóban. A következőt Windowsról - ahogy a Microsoft nevezi a fejlesztés alatt álló platformot - egyelőre csak annyit lehet biztosan állítani, hogy támogatni fogja a SoC, architektúrákat, valamint Steve Ballmer szavaival élve "teljesen másként fog kinézni és a maiaktól eltérő alkalmazásokat fog futtatni".

 

A következő Windows első és utolsó hivatalos megjelenése

 

Ezen túl azonban semmi sem biztos. Például még azt sem állíthatjuk teljes bizonyossággal, hogy legalább projektnév szinten Windows 8 lenne a következő platform neve. Fontos emiatt leszögeznünk, hogy minden más - az internetre kikerült dokumentumokra és a megszellőztetett képességekre vonatkozó  - információ nem több pletykánál, amely végül vagy igazzá válik, vagy nem. Az eddigi mendemondák és a IT trendek alapján mi is csak néhány elemre merjük azt mondani, hogy valóvá válhatnak.

Windows App Store és a WPF halála

Egy korábbi internetre feltöltött - gyanúnk szerint direkt kiszivárogtatott - tervezési diasor alapján elképzelhető, hogy lesz windowsos alkalmazásbolt és a vándorló profilok is elterjedhetnek a magánfelhasználók körében. Ez a napjainkban gombamód szaporodó alkalmazásboltok miatt is szinte biztosnak tűnik, sőt a Microsoft vélhetően emiatt is támadja az Apple-t, mivel érvelésük szerint riválisuk jogtalanul sajátítja ki az App Store nevet.

Ezen felül már a Windows 7 megjelenése után is lehetett hallani olyan hangokat, melyek szerint a Vistában debütáló WPF (Windows Presentation Foundation) ablakkezelést a Windows 8-nak már nem kellene megörökölnie, s inkább a netre nyitottabb - a böngészőn kívüli futtatásra is kész - Silverlight ablakokat kellene használnia. Ettől függetlenül nem lehet állítani, hogy a Silverlight ablakokból valóság lesz, de az biztos, hogy valami újnak kell következnie. Főként, ha a Microsoft egyesíteni akarja erőit az Xbox, Windows Phone 7, PC és táblagép fronton, biztosítva azt, hogy a fejlesztők egyszerre asztali gépre, konzolra és okostelefonra is tüzelni tudjanak.

A Kinect hatás

A mozgásérzékelős technológia, valamint egy renitens Microsoft alkalmazott által pénzelt hackek sikere idővel arra késztette a Microsoftot, hogy változtasson Xbox exkluzivitást erőltető hozzáállásán, és hozzákezdjen a Kinect PC-s fejlesztőkészletének az elkészítéséhez. Mivel korábban a Canesta felvásárlásával már pár értékes mozgásérzékeléssel kapcsolatos szabadalomhoz hozzá jutottak, bolondok lennének azokat nem használni, hasonlóan a Kinect képességihez. Mindent egybevéve így szerintünk komoly esély van rá, hogy a következő Windows néhány alkalmazása, vagy talán az egész rendszer támogassa a mozgással történő vezérlést.

 

Táblabarát Internet Explorer 9 - a gallériához kattintson a képre!

 

A szalag diadala

A webre frissen felkerült képek alapján az is elképzelhető, hogy a Windows 8-ban immár szalag kerül a Windows Intézőbe is, ami talán a táblagépes felhasználás miatt lehetne egy jó lépés. A szalag egyébként elsőként az Office 2007-ben jelent meg, hogy felváltsa az idejétmúlt menüstruktúrát. Ezt követően a pozitív visszajelzések miatt a Windows 7 néhány alkalmazásába (WordPad, Paint például) is bekerült, valamint a Live Essentials klienseinél is immár az kap helyet. A Microsoft tehát kedveli a szalagot, amely szintén azt prognosztizálja, hogy a megoldás szépen lassan mindenhonnan kiszorítja a koros menüstruktúrát.

 

Az Intéző új szalagja - a gallériához kattintson a képre!

 

A valódinak tulajdonított képernyőfotók alapján logikus is lenne az alkalmazása, mivel a szalag segítségével előtérbe kerülhetnének a gyakran és a ritkán használt utasítások, arról nem is beszélve, hogy a nagy ikonokkal - amelyek helyén egyelőre placeholderek vannak - ujj-barátabb lenne a rendszer, és nem kellene hosszasan keresgélni a ritkán használt utasításokat, mivel azokat a dinamikusan változó szalag előtérbe helyezné. Ezen felül szemet szúr a jobb alsó sarokban elhelyezett nézet váltó is, amellyel talán váltani lehet majd a hagyományos elrendezés és az új - egyes vélekedések szerint Windows Phone Metro-szerű - elrendezés között. Egyébkét, hogy valami hasonló lesz a rendszerben, az egyre több helyen merül fel, és egyre több "kikerült" képernyőfotó is ezt próbálja bizonyítani. Egy biztos: ha így van, akkor azt nem lehet sokáig titokban tartani.

AppX: a közös nevező?

Rafael Rivera és Paul Thurrott bennfentes Microsoft bloggerek értesülései szerint a Windows 8 rendelkezni fog egy saját beépített PDF-olvasóval, amellyel kapcsolatban a legfontosabb érdekesség -  amennyiben igaz az értesülésük -, hogy az első program, amely az új Silverlight alapú AppX  alkalmazás csomagolási eljárást használja.

 

A Windows beépített PDF-olvasója - a gallériához kattintson a képre!

 

Utóbbi egyébként meglehetősen hasonló ahhoz, ahogy a Windows Phone 7 szoftvereket lehet létrehozni. Mint fentebb is írtuk, kell lennie egy közös alapnak, amely alapján a fejlesztők egyszerre fejleszthetnek PC-re és okostelefonra is. Ha igaz az értesülés, akkor ez az AppX lehet az, amely a Windows 8 és a Windows Phone 8 (kódneve: Apollo) közös alkalmazásfejlesztési kimenete lehet. Az idő majd eldönti, hogy az internetes kémek mennyire végezték jól a dolgukat.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.