Hirdetés

A legjobb ingyenes tárhelyek csatája



|

Összegyűjtöttük azon szolgáltatásokat, amelyekre érdemes figyelni, s egyúttal versenyt is rendeztünk közöttük, hogy kiderüljön, melyiket érdemes használni.

Hirdetés

A felhőalapú informatika – amikor az adatok és az alkalmazások egy távoli szerveren futnak – virágkorát éli, sorra jelennek meg az újabbnál újabb megoldások, amelyek erős versenyre késztetik a piaci szereplőket. Ebből a versenyfutásból főként mi, felhasználók profitálhatunk, mivel ezeknek a megoldásoknak köszönhetően könnyen szert tehetünk egy méretesebb webes tárhelyre. Miért jó ez? Egyrészt így hardver megvásárlása nélkül is kibővíthetjük a rendelkezésünkre álló tárhelyet, másrészt szinkronizáció mellett könnyen biztonsági másolatot készíthetünk a webes tárhelyünkről. A témával pontosan egy évvel ezelőtt már bővebben foglalkoztunk (37 gigabájtos, ingyenes felhő), de azóta új szereplők jelentek meg a piacon, a meglévő szolgáltatók fejlesztették megoldásaikat, ennélfogva úgy döntöttük, hogy ismét leporolják a felhőalapú tárhelyeket, megnézve, hogy melyiket érdemes használni közülük, egyúttal versenybe bocsátva a megoldásokat.

 

 



A minibajnokságunkban öt kihívásnak kell megfelelniük a szoftvereknek, úgymint tárhely mérete, bővíthetőség, használhatóság, kliensek és adatmentési képességek. Versenyzőink pedig az Amazon, a Dropbox, a Google, a Mimedia, a Microsoft, a Syncplicity, illetve a Wuala, amelyekkel együttesen könnyedén össze tudjuk gyűjteni egy 60 gigabájtos ingyenes tárhelyet (sőt akár 100, 200 GB-ot is, ha fifikásak vagyunk).

Tárhely mérete

1. SkyDrive
2. Mimedia
3. Amazon Cloud Drive

 

Tárhely tekintetében nehéz megkérdőjelezni a SkyDrive elsőségét, a Microsoft ugyanis rögtön 25 gigabájt tárhelyet ad minden felhasználójának, amely mellett a szolgáltatás szeparáltan egy úgynevezett Synced Storage-dzsel, 5 gigabájtos területtel is rendelkezik, amelyet kizárólag a Live Mesh számára tart fenn. Habár a szolgáltatásnak nincs fizetős változata, ami egyúttal azt is jelenti, hogy pénzért nem bővíthető (sőt toborzással sem), mégis könnyen halmozhatjuk a tárterületeket, a Windows Live felületén ugyanis bármely profilhoz további fiókokat csatolhatunk. Ehhez a nevünk mellett található legördülő menüből válasszuk ki az „Account” opciót, majd a jelszavunk megerősítése után kattintsunk a „Linked IDs” lehetőségre. Így akár négy fiókot is összefűzhetünk 100 gigabájt tárhelyhez jutva, amelyek között az előbbi legördülő menüben könnyedén lépegethetünk.

 

 



A Microsoft megoldásának a hátránya, hogy rendelkezik feltöltési korláttal – egészen pontosan 100 megabájtossal –, ami miatt nagyobb állományokat nem tölthetünk fel rá (például családi videókat), kizárólag úgy, ha előbb egy tömörítővel felszabdaljuk azokat. Mivel a redmondi szoftvercég saját megoldásáról van szó, ezért a korlát miatt egy másik problémát is megemlítenénk: a Windows rendszerek egyébként méretes biztonsági mentéseit így nem tudjuk a felhőben tárolni, pedig logikus lenne a Skydrive ilyesfajta használata. Reményeink szerint a Windows 8 esetén lépnek majd ezen irányba.

Habár a Dropbox különféle trükkökkel, ingyenes módszerekkel egészen 8 gigabájtig bővíthető, mi a lista második helyére mégis a májusban éles üzemben elinduló Mimediát tennénk, amely alaphelyzetben 7 gigabájt tárhelyet ad, emellé pedig a fejlesztője egy 3 gigabájtos feltöltési korlátot határozott meg. Ennek köszönhetően akár nagyobb állományokat is felmásolhatunk (szinkronizációval) a felhőalapú tárhelyünkre, amelyet meg is oszthatunk az ismerőseinkkel. Sajnos a SkyDrive-hoz hasonló profilhalmozásra e megoldásnál nincs lehetőség, mert a párhuzamosan futó kliensek nem boldogulnának egymással.

 

 

 



A Mimedia esetén egyébként érdemes megfontolni a fizetős változat beszerzését, mivel kedvezményes áron, havonta mindössze 9,99 dollárért (jelenlegi árfolyammal számolva 1900 forintért) 250 gigabájtra növelhetjük a távoli tárterületünket, amely már sok mindenre elegendő lehet. E kategóriában a bronzérmünket az Amazon Cloud Drive szerezte meg, ami minden új felhasználójának 5 gigabájt tárhelyet biztosít, sőt ezen összegbe nem tartoznak bele azon MP3 zenék, amelyeket az Amazontól vásárolunk, a szolgáltató ugyanis ingyen tárolja ezen állományokat.

Bővíthetőség

1. Dropbox
2. Wuala
3. Mimedia

Egy korábbi cikkünkben (Dropbox-tuning) már bemutattuk, hogy viszonylag könnyen fel lehet duzzasztani az alapjáraton 2 gigabájtos tárhelyet 8 gigabájtosra. A megoldás ugyanis már a telepítését követően átnyújt egy 8 feladatos feladatlistát – csak úgy kedvcsinálónak –, amely teljesítésével kapásból plusz 250 megabájthoz juthatunk. A teendők könnyen abszolválhatók: végig kell nézni a szolgáltatás bemutatóját, telepítenünk kell a Dropbox kliensét, fel kell töltenünk első állományunkat, egy másik eszközre is installálnunk kell a szoftvert, ki kell próbálunk a megosztást, illetve a mobilunkra is be kell szereznünk a megoldás kliensét. Ezen túl a dropbox.com/free címen további 512 megabájtot is összegyűjthetünk a közösségi lehetőségeken keresztül. Végezetül toborozhatunk is, amikor is minden beszervezett felhasználó után 250 megabájt üti a markunkat mindaddig, amíg el nem érjük a maximálisan összeszedhető 8 gigabájtot.

A toborzás a Wuala esetén is működik, amely szolgáltatás esetén 3 gigabájttal egészíthetjük ki a kezdeteknél rendelkezésünkre bocsájtott 1 gigabájtot. Ez minden megnyert felhasználónál 250 megabájtot jelent. A hasonló mértékben bővíthető Syncplicity egyébként e téren egy kicsit bőkezűbb, mivel minden új tag után 1 gigabájtot ír jóvá. A Wuala ezenfelül egy meglehetősen egyedi funkcióval is rendelkezik, ami miatt ezüstérmet érdemel a listánkon. A közreműködésével ugyanis áruba bocsájthatjuk gépünk szabad tárhelyeit, hogy így nyerjünk némi extra felhő tárterületet. Ha így járunk el, akkor a Wuala keménykötésű kereskedőnek bizonyul: azon nyomban lefoglalja magának a felajánlott bájtokat, amiért cserébe jóval kevesebb méretű (körülbelül 10 százaléknyi) területtel ajándékoz meg minket. Ezenfelül megkövetel egy naponként minimum 4 órás rendelkezésre állást, amelyet teljesítenünk kell, máskülönben felbontja a megállapodást. Kemény szabályok ezek, de cserébe megkapjuk a Pro tagságot, amely együtt jár az automatikus adatmentéssel és verziókezeléssel.

 

 

 



A Mimedia végezetül a harmadik helyre tudott fellépni azzal, hogy igen jutányos áron árulja a fizetős változatát. E téren egyébként még a Google Dokumentumok lehet jó választás, amelynél évi 5 dollárért cserébe 20 gigabájthoz, 20 dollárért 80 gigabájthoz, 50 dollárért pedig 200 gigabájthoz juthatunk, amely növekedésből a Gmail és a Picasa is tud részesülni, ami például a komoly levélforgalommal rendelkező felhasználóknak is egy jó megoldás lehet.

Adatmentési képességek

1. Syncplicity
2. SkyDrive – Live Mesh
3. Mimedia

Mielőtt tovább boncolgatnánk a szolgáltatásokat, álljunk meg egy szóra, és válasszuk ketté a tárgyalt megoldásokat. A bemutatott webalkalmazások egy része ugyanis főként adatmentésre való, amikor is a szinkronizáció főként automatikusan a háttérben történik, az előre konfigurált adatok alapján, míg a másik részüket inkább aktív munkára találták ki; ez esetben a másolási műveletet a felhasználónak kell elvégeznie. Ekkor a mentés nem automatikus, ami inkább akkor jöhet jól, ha a felhőalapú tárhelyet kiterjesztett könyvtárként akarjuk használni. Az előbbi kategóriába tartozik a Mimedia, a Skydrive felhőjébe mentő Live Mesh, a Syncplicity és a Wuala.

 

 

 



A második csoportot összeállításunkban az Amazon Cloud Drive, a Dropbox, a Google Dokumentumok és a Mesh-nélküli SkyDrive alkotja. Mi jelen kategóriában inkább azon szoftverekkel foglalkoznánk, amelyek főként webes adatmentésre valók. E csoportból kiemelkedik az egyszerűen használható Syncplicity, amely szürke, de meglehetősen okos eminenciásként szinte észrevétlenül teszi a dolgát. A megoldás remek klienssel rendelkezik és a tárgyalt versenyzők közül talán a legmélyebben képes beépülni a Windowsba. A program ugyanis a telepítését követően újraindítja az Explorer modult, így is jelezve, hogy komoly munkát végzett a háttérben. Ezen integráció jegyében pipával jelöli a már feltöltött állományokat, sőt a Windows Intézőn belül a jobb klikkel előcsalható helyi menüvel a PDF fájloknál a Scribd, Office állományoknál a Zoho, míg képeknél a Picnik online szolgáltatásait ajánlja fel megtekintésre és szerkesztésre. Ha két gépre is telepítjük a szoftverét, akkor gondoskodhatunk arról, hogy a fontos állományaink mindig velünk legyenek, úgy, hogy a szoftver mindeközben teljesen észrevétlenül teszi a dolgát.

A képzeletbeli dobogónk második fokára a Live Mesh került, amely képes az Internet Explorer kedvenc weboldalait (sajnos más böngészőét nem), valamint az Office stílusait, sablonjait és egyéb beállításait is szinkronizálni a felhasználó gépei között. Elképzelhető, hogy ezen ínyencségekre csak keveseknek csillan fel a szeme, de az 5 gigabájtos elkülönített tárhellyel rendelkező szolgáltatás második helyét megerősíti az is, hogy kezelése egyszerű, ráadásul a „Remote” gombra kattintva még egy távoli számítógépről bejelentkezve is turkálhatunk a PC-ken lévő állományok között.

 

 

 



Végezetül harmadikként a Mimedia megoldását emelnénk még ki, amely kliensénél merevlemezenként három profil közül választhatjuk ki az adatmentés módját, úgymint alap (képek, zenék és videók feltöltése), ajánlott (amely a dokumentumokat is magában foglalja), illetve egyedi, amikor könyvtáranként megadhatjuk, hogy mit akarunk szinkronizálni.

Használhatóság

1. Dropbox
2. MiMedia
3. SkyDrive

Amikor használhatóságról beszélünk, akkor arra gondolunk, hogy a feltöltött fájlok puszta tárolásán és szinkronizálásán kívül még milyen lehetőségeink vannak, miként tudjuk azokat akár a webes felületen keresztül, megnyitni, lejátszani, szerkeszteni és így tovább. Nos, e megmérettetésen a Dropbox aranyérme megkérdőjelezhetetlen. A megoldás nyílt programozási interface-ének hála a webes tárhely valódi platformként tud működni, amellyel számos webszolgáltatás és mobilalkalmazás együttműködik; cikkünk írásakor a dropbox.com/apps oldalon 238 darabot számoltunk össze közülük. A segítségükkel például jegyzetelhetünk, faxolhatunk, névjegyeket tárolhatunk a Dropbox felhőjében, valamint a webtárhelyen lévő zenéinket is lejátszhatjuk a külső segédek segítségével.

 

 

 



A második pozícióban a frissen indult Mimediát tudjuk elképzelni, a webtárhely ugyanis külső segédek nélkül is meglehetősen okos. Rendelkezik beépített zenelejátszóval, amely képes lejátszani a feltöltött zenéinket és lejátszási listáinkat, sőt szortírozni is tudja ezen médiumokat album, előadó és megjelenési dátum szerint. Emellett a feltöltött képeket is albumokba rendezi, amelyek esetén diavetítést is indíthatunk, akár úgy is, hogy közben szól a felhőben tárolt zenénk.

 

 

 



A harmadik helyen sokat gondolkodtunk, mivel e téren a Google és a Microsoft webtárhelye nagyon hasonló. A feltöltött dokumentumokat mindkét megoldásban szerkeszthetjük, bele tudunk nézni a videókba, s valamilyen szinten a fotók között is böngészhetünk. Talán meglepő, de végül nem a Google Dokumentumokat hoztuk ki harmadiknak, hanem a vetélytársát. Igaz ugyan, hogy a keresőcég megoldására néhány külső webszolgáltatás képes építeni – amely összefüggés a SkyDrive esetén nem létezik –, mégis annyival jobban használható a Microsoft tárhelye, hogy jogosnak tartjuk neki adni a bronzérmet.

 

 

 



Elsőként is a felületén van módunk diavetítésre, amelyre a Google szolgáltatása nem képes, a feltöltött videókat szebb felbontásban tudjuk megtekinteni, s végezetül a feltöltött Office dokumentumokat sem konvertálja át a Microsoft rendszere, míg a Dokumentumok ezzel minden esetben megpróbálkozik, sokszor a kukába hajítva az értékes stílus elemeket. Sőt ha a webes szerkesztőket nézzük, akkor a Word, az Excel és a PowerPoint böngészőben futtatható alkalmazásai nyomos érvet jelentenek abban a tekintetben, hogy végül miért maradt alul a Google tárhelye a SkyDrive-val szemben.

Kliensek

1. Dropbox
2. Google Dokumentumok
3. Mimedia

A Dropbox esetén egy valódi platformfüggetlen alkalmazásról beszélhetünk, amely szinte bármely eszközről könnyedén elérhető. Egyrészt mivel böngészőn keresztül is feltölthetjük az állományainkat, így kliens nélkül is kezelhetjük az online tárhelyünket és elérhetjük az ott tárolt fájlokat – ez persze nagyjából a minimum, ami egy webes szolgáltatástól elvárható. Ezenfelül a Dropbox rendelkezik Windows, Linux, és Mac OS X rendszerek alá telepíthető klienssel is, amely mellett a mobilplatformok támogatása sem maradhatott el.

 

 

 



A megoldásnak van hivatalos iPhone-, iPad-, Android- és BlackBerry-kliense is, míg Windows Phone 7 alatt egyelőre még a nem hivatalos alkalmazások között kell szemezgetni. A Google Dokumentumok esetén már nem ilyen színes a kép, mivel a megoldás főként a böngészőre összpontosít, hivatalos feltöltőkliense pedig gyakorlatilag nincs. Habár a keresőcég még 2008 elején kiadott egy Documents List Uploader segédprogramot e célra, nem igazán foglalkoztak e területtel. A második hely mégis indokolt, mert a külső fejlesztőcégek viszont igen, így már számos Google Dokumentumokba mentő program lelhető fel a neten.

Egy közülük például az OffiSync beépülőmodul, amely segítségével a Microsoft irodai programcsomagjából közvetlenül a Google tárhelyére is menthetünk, így nem kell vacakolnunk a böngészős feltöltéssel. Hasznos lehet még a Memeo Connect, bár a Windowsra, iOS-re és Mac OS-re is elérhető alkalmazás fizetős, ezért csak 30 napig használhatjuk ingyenesen, vagyis a számunkra fontos fájlok feltöltését érdemes ezen időszak alatt elvégeznünk. Utóbbi egyébként a szoftverrel meglehetősen egyszerű: a Windows Intézőből csupán a feltöltési mezőre kell húznunk a felmásolandó állományokat, utána már mindent a kliensoldali program intéz. Emellett pedig lehetőségünk van egy, az Intézőben megjelenő GDrive engedélyezésére is, amikor a jól ismert felületen kezelhetjük a fájljainkat.

Az Android-tulajdonosoknak ezenfelül érdemes felkeresniük a megoldás hivatalos kliensét is, amely tökéletesen alkalmas a feltöltött állományok megtekintésére. Végezetül a harmadik helyen a Wualával szinte holtversenyben a Mimediát tudjuk megemlíteni, ami rendelkezik windowsos és maces klienssel, valamint egy iOS alkalmazással is, amely egy helyszállal kiforrottabbnak tűnik a Wuala hasonló programjánál. A segítségével ugyanis lejátszhatjuk médiafájljainkat a tárhely alkalmazással, így ehhez nem kell külső szoftvert meghívnunk, amely jelentősen növeli a felhasználói élményt.

Végszó

Ha a versenyben eredményt kell hirdetni, akkor mi több megoldást javasolnánk. A fontos fájljainkról az adatmentést a Syncplicity segítségével végeznénk el, az éppen aktuális munkánk állományait a Dropbox felhőjébe mentenék el, zenéinket a Mimedia megoldásával tárolnánk, hiszen a szolgáltatással rögtön lejátszhatjuk azokat a böngészőben. A felgyülemlett családi fotóinkat pedig a SkyDrive tárhelyére mentenénk, mivel így ingyen juthatunk egy méretesebb tárhelyhez, miközben nem jelentkezik igényként azok állandó kezelése. Persze nem kötelező a mi utunkat járni. Érdemes próbát tenni az összes általunk felsorolt megoldással, hiszen mindegyik esetén fel tudunk hozni legalább egy pozitív tulajdonságot.

 

 

 

Kattintson a táblázatra annak teljes méretéhez!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.