A Linux legnagyobb gondja

|

Hiába több, gyenge fogadtatású Windows, a Linux még mindig nem tört ki skatulyájából. Jó néhány dolgot kéne még változtatni, hogy komoly esélye legyen az ingyenes OS-nek.

A Microsoft a harmatos Vista után kiadta ugyan a közönségkedvenc Windows 7-et, de ezt ismét egy kevésbé népszerű Windows 8 követte, a Windows 10-zel pedig útkeresésbe kezdett a licencelést és felhasználói felületet tekintve. Ez, valamint a megszűnő Windows XP-támogatás kiváló alkalom lett volna a Linuxnak, hogy végre megrázza magát, előre törjön és komolyabb méretű bázist építsen magának a végfelhasználók táborában. Itt kifejezetten a sokszor több generációval ezelőtti asztali PC-kre, illetve a még mindig népszerű, Windows nélkül vásárolt notebookokra gondolunk. De vajon mi az oka annak, hogy még mindig nem népszerű a Linux a végfelhasználók körében? Mitől félnek? Mi a közvélekedés az ingyenes rendszerről?

Hirdetés


Milyen a Linux szerintünk

Nem idegen tőlünk a Linux, sokszor próbáltuk már sokféle gépen munkára, szórakozásra, sőt, még játékra is. Mielőtt azzal vádolnának meg, hogy a szerintünk a Linuxokat érintő gondokat felsoroljuk, szeretnénk leszögezni, hogy nem a Windowst vagy OS X-et szeretnénk népszerűsíteni, sőt, ha valamit szeretnénk elérni, hát a Linux előtérbe kerülését. Ugyanakkor hiszünk abban, hogy néhány dolgot még javítani kell ahhoz, hogy tényleg sokan megkedveljék.


Hardvertámogatás

Legyen szó bármilyen PC-ről, a Linux jó eséllyel néhány dolgot nem fog tökéletesen kezelni. Például külön GPU-val szerelt notebooknál az automatikus átkapcsolás nem fog működni, de néha még a manuális sem. Ha mégis sikerül valahogy működésre bírnunk, akkor sem lesz tökéletes és stabil az élmény.


Hasonló a helyzet a VGA driverekkel, ahol ugyan megkapjuk a szükséges támogatást, de a driverekre korántsem fordít akkora figyelmet egyik gyártó sem, mint a windowsos verziókra. Ez kisebb grafikai hibákban, vagy jobb esetben csupán jelentősen lassabb sebességben nyilvánul meg. Emellett a dinamikus ventilátorszabályozás és a fogyasztás sem működik úgy, ahogy annak kéne, és a multiGPU-s támogatás sem adott. A hivatalos, nem nyílt forráskódú driverekkel sem sokkal jobb a helyzet, sok felhasználó panaszkodik a hibás működésre, legyen szó akár Intel, akár AMD, akár NVIDIA GPU-ról.


A hardverek támogatási gondjainál említhetnénk szinte bármilyen perifériák vagy kiegészítő komponenst. Jó esetben az általunk választott Linux a hardvereket kezeli és csupán egy-két szolgáltatáshoz nehéz vagy lehetetlen hozzáférni, esetleg a fogyasztás lesz kicsit magasabb. Rossz esetben például olyan nyomtatót fogunk ki, amelyet nem kezel a Linux.


Alvó mód

Hatalmas gond, hogy az alvó módba kapcsolás és onnan folytatás nem fog minden PC-nél tökéletesen működni. Még disztribúcióként is változó a helyzet, és sajnos ha az alvó mód, valamint az abból való gyors felébredés nem tökéletesen stabil és megbízható, érdemesebb inkább kikapcsolni.


Ez a probléma jelentős részben hardvertámogatási gond, de a kernelben is vannak még javítanivalók.


Stabil API

Nincsen olyan, komplex, stabil és széles körben elterjedt API a grafikus felületekhez, amely visszamenőleg kompatibilis lenne a régi alkalmazásokkal is. A Windows Win32 API akár Windows 95-ös programokat is képes elfuttatni Windows 10 alatt, míg Linux alatt a GTK és a Qt is problémás visszafelé-kompatibilitásban.


X.org

Az X.org elavult. Ez többféle, apróbb gondban mutatkozik meg, de sok szerencsére javítható beállításokkal, apró segédprogramokkal vagy megfelelő VGA driver használatával. Ennek ellenére olyan gondok megmaradnak, mint például az, hogy az X.org nem többszálú. Amikor egy grafikailag intenzív program fut, az asztal "lefagyhat".


Kernel

A Linux rendszermagja nem éppen modern. Például egy driverfagyás simán magával rántja - ezt már a Windows 7-ben megoldotta a Microsoft. További gond, hogy minden disztribúció máshogy oldja meg a beállításokat, nincsen egységesített konfigurálási rendszer, így ezek a beállítások is mindig máshol tárolódnak. Sajnos egységesített programtelepítési csomagtípus sincsen, amely minden disztribúciónál működne. Utóbbira ugyan már elindult egy GNU Guix kezdeményezés, de ez még nagyon alfában van.


Support

A Linuxban lehet szeretni azt, hogy ha az ember a gondjával eljut egy fórumig (angolul, általában), szinte biztos, hogy segítenek rajta, legyen bármilyen komoly vagy blőd a probléma. Ugyanakkor egy rendszergazdának okozhat nehéz perceket, napokat vagy éveket, ha egy cégnél többféle Linuxot használnak a felhasználók. Mindent máshogy kell csinálni a különböző disztribúcióknál, mindenhol más-más beállításokat találunk és még sorolhatnánk.


Program-szakadék

A Linuxra rengeteg program elérhető, ráadásul kényelmesen, de sok olyan windowsos és egyéb szoftver létezik, köztük több professzionális, amelyeknek nincsen tökéletes Linux alternatívájuk. Így nehéz átcsábítani a felhasználókat, akik először még bízni fognak a Wine Windows-futtatási környezetben, de sajnos ez sem fog mindent futtatni.


Nincs minden veszve

Mindezek ellenére bízunk a Linuxban, számos kiváló disztribúció érhető el ingyen, amelyek azért még így is nagyon jól futnak akár egészen régi gépeken is, hétköznapi munkára, otthoni felhasználásra kiválóak és biztonságosak. Ha nem adja fel a Linux-közösség és a hiányosságok egy részét pótolja, egészen biztosan látványos lesz a felhasználótábor növekedése.
Neked mik a tapasztalataid a Linuxszal?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.