Hirdetés

A Microsoft elismerte az új Windows létezését



|

Ezzel párhuzamosan pedig bejelentette a nyár eleji BUILD 2013 konferenciát.

Hirdetés

A tegnapi Windows 8 Blue összefoglalónk után kiváló hírrel szolgálhatunk a Microsoft következő operációs rendszere iránt érdeklődők számára, a vállalat ugyanis bejelentette a BUILD 2013 konferenciáját. A június 26-28. közt San Franciscóban megrendezésre kerülő esemény azért érdekes a Blue szempontjából, mert valószínűleg akkor fogják hivatalosan leleplezni, továbbá a pletykák szerint érkezni fog belőle egy szabadon tesztelhető verzió is - a Windows 8 Consumer Preview a tavalyi BUILD-es bemutatása után vált elérhetővé.


A vállalat egy másik blogbejegyzésében megerősítette, hogy az operációs rendszer mindenképp kint lesz a konferencián, ráadásul a Microsoft először használta formális kommunikáció során a „Blue” nevet, noha ez nyilván csak egy nyílt titok kimondása volt. Frank Shaw, a bejegyzés írója emellett kiemelte, hogy a fogyasztók számára valószínűleg nem a kódnevén mutatkozik majd be a frissítés.


Végül megemlítendő, hogy végre kaptunk néhány hivatalos adatot az Microsoft áruházaival kapcsolatban: a tájékoztatás szerint a Windows 8 / RT programboltjaiból előbbi piacra kerülése utáni két hónapban 100 millió letöltést kezdeményeztek a felhasználók, míg a Windows Phone Store esetében már 1 milliárd felett van az érték.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.