Hirdetés

A nyílt forráskód biztonságosabb?



|

A Trend Micro szakemberei a nyílt forráskódú rendszerekra teszik voksukat

Hirdetés

A Windows és a Linux kapcsán sokszor felmerül a kérdés, hogy vajon mely operációs rendszer jelenti a biztonságosabb megoldást. Ugyancsak időről-időre felvetődik az a dilemma, hogy a nyílt forráskódú szoftverek mennyire biztonságosak. A Trend Micro úgy határozott, hogy állást foglal ezekben a kérdésekben, és a nyílt forráskódú operációs rendszerek illetve szoftverek biztonságosabb volta mellett teszi le a voksát.

Raimund Genes, a Trend Micro egyik szakértője egyértelműen kijelentette, hogy a nyílt forráskódú szoftverek tekinthetők biztonságosabbnak. A szakember a kijelentését elsősorban azzal indokolta, hogy ezen operációs rendszerek illetve alkalmazások kódjait sokkal többen felügyelik világszerte, így a sérülékenységek felfedezését követően hamarabb lehet reagálni a problémákra. Genes elmondta, hogy a nyílt forráskódú szoftverek fejlesztői nyíltan beszélnek a biztonságról, így a hibajavítások jóval gyorsabban válhatnak elérhetővé. Ezzel szemben a nem publikus forráskóddal rendelkező szoftverek esetében a cégek csak a belső erőforrásaikra hagyatkozhatnak egy-egy frissítés elkészítésekor.

Genes azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy például a Linux esetében sem szabad kevésbé komolyan venni a biztonsági intézkedéseket, hiszen egy alapértelmezett beállítások mellett használt, és nem frissített rendszer is komoly biztonsági kockázatokat rejt. Mark Cox, a Red Hat egyik biztonsági szakembere hangsúlyozta, hogy mindig olyan telepítőket igyekeznek összeállítani, amelyek alapértelmezésként tartalmazzák a legfontosabb védelmi megoldásokat, de természetesen az alaprendszerek biztonsága mindig tovább fokozható. A szakértők abban is egyetértettek, hogy a Linux esetében használt számos disztribúció által jelentett különbségek is megnehezítik a sebezhetőségeket kihasználó kódok írását.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.