Hirdetés

A Paypal babérjaira törne az Apple



|

Nem csak online, élőben is lehetne használni az Apple fizetési rendszerét.

Hirdetés

A Re/code jelentése szerint az Apple gőzerővel dolgozik a saját fizetési rendszerén, a projekt keretében pedig az ágazat vezető szereplői közül akarnak leigazolni pár embert magukhoz. Az elektronikus fizetési rendszer megalkotását a meglévő iTunes-fiókjaikra alapoznák, elvégre több millió ember bankkártyaadata már a kezükben van

Hirdetés

Az Apple reményei szerint így nem csak az iTuneson keresztül vásárolnánk, hanem a harmadik felek is bekapcsolódhatnak az üzletbe, illetve más online, sőt, valós fizikai helyeken is elfogadnák az ő fizetési megoldásukat. A fejlesztésekhez termékigazgatót és üzleti fejlesztési igazgatót keresnek, állítólag nagyon komoly szándékkal. 

Bár az Apple fizetési rendszerét évek óta emlegetik, komolyabban az idei év elején élénkültek meg a pletykák róla. Az almás cég természetesen az iOS-es eszközökön keresztül valósítaná meg a projektet, és appokon, online áruházakon túl valódi boltokban is elterjesztenék a rendszert, aminek állítólag a Paypal is nagyon szeretne a részese lenni. Valószínűleg a gyakorlatban nagy szerepet kaphat a Touch ID is, de természetesen az Apple-nél mint mindig, most sem hivatalos még semmi. 

 

Fotó: iMore

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.