Hirdetés

A VirusBuster ismét a csúcson



|

A magyar antivírus termék immár Novell Netware alatt is bizonyított

Hirdetés

A Virus Bulletin kéthavonta megjelenő igen alapos tesztje, minden alkalommal más operációs rendszeren vizsgálja a vezető antivírus szoftvereket és igen szigorú követelményeket támaszt a tesztelt megoldásokkal szemben. A mostani összehasonlító elemzésben a NetWare operációs rendszerekre kifejlesztett vírusvédelmi megoldásokat vizsgálták a laptól megszokott szigorú feltételrendszer szerint. A tesztelt termékeknek alapbeállításokkal és adatbázis frissítés nélkül kellett felismerniük a tesztkészletben szereplő valamennyi vadon élő, azaz jelenleg is aktívan terjedő vírust, mindezt úgy, hogy nem produkálhattak egyetlen vakriasztást sem. A lap szakértői a vizsgálatot mind az állandó védelem, mind pedig a kézzel indítható keresés során vizsgálták.

A júliusi megmérettetésen a magyar VirusBuster csapat ismét bizonyított, hiszen a NetWare operációs rendszerekre kifejlesztett vírusvédelmi terméke, a VirusBuster 2006 for NetWare Servers a fenti szigorú követelményrendszernek maximálisan eleget tett, így megszerezte a Virus Bulletin 100% minősítést.

A VirusBuster for NetWare Servers átfogó vírusvédelmi megoldást a nagy teljesítményű és egyszerűen kezelhető, NetWare operációs rendszeren futó Novell fájlszerverek vírusvédelmére fejlesztette ki a budapesti székhelyű szoftverfejlesztő vállalat. A 100%-os Virus Bulletin minősítést kiérdemelt termék a cég saját fejlesztésű keresőmotorjára épül, melyet világszerte több antivírus gyártó is integrált termékeibe, így az több millió felhasználó védelméről gondoskodhat. A termék a vírusok, férgek és egyéb károkozók mellett a spyware-eket és adware-eket is hatékonyan felismeri és eltávolítja.

„A mostani minősítéssel ismét bebizonyíthattuk, hogy termékeink világviszonylatban is megállják a helyüket és a piac által támasztott igen magas minőségi elvárásoknak maradéktalanul eleget tudunk tenni.” – nyilatkozta Bozsó Julianna a VirusBuster ügyvezető igazgatója.

Bata László






Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.