Hirdetés

ACDSee 9 Photo Manager



|

Nemrég jelent meg az ACDSee legújabb, kilences verziója. Most kipróbáltuk, hogy mitől lett „Photo Manager”.

Hirdetés

Felvéve a szintén komoly rajongótáborokkal büszkélkedő konkurensek által elébe dobott kesztyűt, a kanadai ACD Systems is a korábbinál sokkal gyakrabban adja ki az ACDSee újabb és újabb változatait. A tavaly nyár végi nagy fényképezőgép-„boomra” reagálva, alig pár hónappal az ACDSee 8 megjelenése után letölthetővé tették a 8.1-es verziót, amely (a kisebb foltozgatások mellett) elsősorban az új gépek RAW formátumaival bővítette a program ismeretét. Nem sokkal később követte ezt az elsősorban (fél)profi fotósoknak szánt ACDSee Pro, amely nemcsak megjeleníteni, de feldolgozni is tudta a RAW-képeket, volt már benne színmenedzser, és néhány komolyabb szerkesztési funkció is.

 

acd9_fullscreen.jpg


acd9_calendar.png
Az ACDSee egyik fő szlogenje mindig is az volt, hogy az ő programjuk képes a leggyorsabban megjeleníteni a képeket. Ez igaz is volt – ha leszámítottuk a program betöltődésének idejét! Ezen próbáltak meg segíteni némi csalással az új verzióban. A QuickView-ra keresztelt nézet ugyanis nem más, mint egy kicsi, minimális funkcionalitású képnézegető program – ez néhány évvel ezelőtt még maga az ACDSee volt –, amely tényleg pillanatok alatt a monitorra varázsolja a képet, ha arra duplán rákattintunk az Intézőben vagy az azt helyettesítő programban, vagy ha kiválasztunk egy e-mail csatolmányként érkezett képi állományt. Az ACDSee pedig akkor fog elindulni a maga kis komótos módján, ha megnyomjuk a Photo Manager vagy a Full Viewer gombot, esetleg duplán kattintunk a megjelenített képre.


Viszonylag kevesen veszik a fáradságot, hogy a fényképezőgépről letöltött fotókat szépen időrendbe vagy téma szerint mappákba rendezgessék, márpedig így előbb-utóbb igen nehéz egy-egy képet gyorsan megtalálni. Éppen ezért lehet nagyon hasznos az ACDSee 9 naptár palettájának új, eseménynézet (Events View) nevű módja, amely csak azokat a napokat jeleníti meg egy függőleges időcsíkon, amelyeken felvételeket készítettünk (ezt a fotók EXIF-adataiból deríti ki). Minden ilyen naphoz rövid megjegyzést és egy bélyegképet rendelhetünk, míg a csíkra kattintva a böngészőablakban értelemszerűen azokat a képeket fogjuk látni, amelyek azon a napon készültek, függetlenül attól, hogy melyik mappában találhatók. De az EXIF-adatok közül nemcsak a készítés dátuma, hanem a szintén új automatikus kategóriák (Auto Categories) alatt található többi adat alapján is szűrhetünk. Így például kereshetünk záridő, rekesz, ISO, fehéregyensúly, vakumód, fókusztávolság stb. szerint is.


acd9_groupby.jpg
Miután a keresések eredménye több tucat vagy akár több száz fotó is lehet, jól jöhet az a két új eszköz, amellyel ezt a sok-sok fényképet szűrni tudjuk az általunk hozzájuk rendelt címkék és osztályzatok alapján, vagy csoportosíthatjuk például a fényképezőgép típusa, a fotós neve, a készítés éve, hónapja, napja, fájltípus, -méret vagy kulcsszavak szerint.


A különféle valódi és virtuális mappák mellett úgynevezett személyes mappákat (Private Folders) is létrehozhatunk, amelyekhez csak külön jelszóval férhetünk hozzá.


Az ACDSee 9 két új szerkesztőfunkcióval is bővült, ezek a Pro változatból kerültek át, kicsit „egyszerűsítve”. Az egyik az egykattintásos pirosszem-eltávolító, amelyből kimaradt a szemszínválasztás lehetősége; a másik pedig az elsősorban a túl- vagy alulexponált képek javítására szolgáló Árnyékok/Csúcsfények (Shadow/Highlight) szűrő, amelyből kihagyták a hisztogramot, és erősen korlátozták a megadható paraméterek számát is.

 

 

Adatok

  • Digitális képek katalogizálása, megjelenítése, szerkesztése
  • HTML-albumok, képernyővédők, különféle diavetítések készítése
  • Videók és Video CD-k készítése

 

Értékelés

Előny: gyors képmegjelenítés, nagyon sok formátumot ismer, hasznos kereső- és szűrőfunkciók

Hátrány: zsúfolt képernyő, az automatikus kategóriák nem bővíthetők, a címkézés nem a legkényelmesebb

Teljesítmény: 95

Szolgáltatás: 94

 

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.