Hirdetés

ACDSee Pro 3 teszt: több, mint képnézegető



|

Újratervezték a népszerű képnézegető, -menedzselő és –szerkesztő, az ACDSee főként profi és igényes amatőr fotósoknak szánt változatát. Full extrás, roncsolásmentes fotószerkesztő lett a legendás képnézegetőből.

Hirdetés

Kezdetben nem volt más az ACDSee Pro, mint a népszerű, immáron több mint tizenöt éves ACDSee képnézegető program – amelynek első verziója még Windows 3.0-hoz készült – kiegészítése RAW-kezeléssel és néhány „felturbózott” képszerkesztő funkcióval. E másfél évtized során maga az ACDSee is sok új funkcióval bővült, miközben a felhasználói felület alig-alig változott, így egy-egy ritkábban használt funkció megtalálása az egyre hosszabb menükben néha igen komoly feladatot jelentett.

 

acdseepro3.jpg

Menedzsernézetben is látható, hogy melyek a már szerkesztett képek

 

Éppen ezért időszerű volt a szoftver felületének átalakítása, ami szerencsére azért messze nem annyira drasztikus, mint például az Office programoké volt a 2007-es verziók megjelenésekor. Az ACDSee Próban tulajdonképpen eddig is több nézetet használtunk, hiszen a képek böngészésekor, nézegetésekor és szerkesztésekor más és más képernyő-elrendezésekkel találkozhattunk, azonban egyrészt ezentúl sokkal egyértelműbb ezen nézetek elkülönülése, másrészt a menükből kikerültek a „felesleges”, nem az adott munkafolyamathoz tartozó funkciók. Az átalakítás egyik nagy nyertese a View nézet, amiben megjelent a korábban csak a katalogizáló nézetben választható filmcsík (ahova viszont nem igazán illett), ami jelentős mértékben csökkent(het)i a felesleges nézetváltások számát.

 

Roncsolásmentes fotószerkesztés

A korábbi képszerkesztő funkciót egy teljesen megújult „feldolgozó” nézet váltja fel, ahol az ACDSee Pro 3 legfontosabb újdonságát, újdonságait, azaz az ún. roncsolásmentes képszerkesztő eszközöket (Develop) találjuk. Ezekkel az eszközökkel ugyanúgy tudjuk módosítani a fotók világosságát, kontrasztját, színtelítettségét, fehéregyensúlyát, színvilágát, a kontúrok élességét, csökkenteni a világosság- és színzajokat, korrigálni az objektívek hordó- és párnatorzítását, a perspektívatorzításokat, elforgatni vagy éppen körbevágni a képeket, mint eddig. Mindezt azzal a nem elhanyagolható különbséggel tehetjük meg, hogy ezeket a műveleteket, pontosabban ezek paramétereit a későbbiek során bármikor – akár napok, hetek múlva is – módosíthatjuk, a hatásokat ideiglenesen vagy akár végelegesen is megszüntethetjük.


acdseepro3_develop.jpg

Az új, roncsolásmentes szerkesztéssel sokkal pontosabban lehet korrigálni a fotókat


Ráadásul ezeket a műveletsorokat, vagy akár csak egy részüket egyszerűen átmásolhatjuk más képekre, de akár el is menthetjük egyedi néven, hogy a későbbiekben bármikor egy mozdulattal „ráhúzhassuk” bármelyik fotóra, vagy akár kötegelten hajtsuk végre a képmenedzser nézetben kijelölt fotókon.

 

Ugyanezeket a képszerkesztő eszközöket megtaláljuk a – hagyományosnak mondható – Edit panelen is, azonban az ezekkel végrehajtott módosítások utólag már nem módosíthatók, visszavonni vagy csak az utolsót tudjuk, vagy az összest, amikor is visszaállítjuk a képet eredeti állapotába. Ebben a csoportban azonban találunk néhány olyan eszközt is, amelyeket a Developnál hiába keresnénk, például a klónozó és gyógyító ecsetet, a pirosszem-effekt eltávolítóját, vagy a feliratozót és keretezőt, valamint lehetőségünk van a képeknek csak a kijelölt részét módosítani.

 

acdseepro3_skatergirl.jpg


acdseepro3_advancedcolor.jpg

Szelektív fekete-fehérré alakítás és ruhafestés az Advanced Color eszközzel

 

Az ACDSee Pro 3-ban egy teljesen új, sok szempontból a zseniális Light EQ-ra hasonlító eszközt is találunk, az Advanced Colort. Ahogyan a nevéből is sejthető, ezzel az eszközzel a képek színeit módosíthatjuk, egész pontosan finoman szabályozva színárnyalatonként változtathatjuk a képek színtelítettségét, világosságát, sőt, akár a színárnyalatait is. Például lehetőségünk van csak az ég kékjét és/vagy az erdők zöldjét élénkíteni, anélkül, hogy a kép többi részének változtatnánk a szaturációján.

 

A kiválogatott és szerkesztett fotóinkat mindössze néhány kattintással oszthatjuk meg a szintén új ACDSee Online-on, ahol 100 megabájtnyi tárterületet kapunk a regisztrációt követően.

 

 

Adatok

  • Digitális képek megjelenítése, katalogizálása, szerkesztése
  • RAW formátumú képek feldolgozása
  • Roncsolásmentes szerkesztés
  • Teljes körű színmenedzselés
  • Testre szabható munkakörnyezet és gyorsbillentyűk
  • Ár: 170 USD

 

 

Értékelés

Előny: munkafolyamatokra optimalizált felület, roncsolásmentes képszerkesztés, az új Advanced Color panel

Hátrány: kicsit drága, nagyobb képeknél kissé belassul a szerkesztés, gyengécske effektusböngésző

Teljesítmény: 5

Szolgáltatás: 4,5

Ár/érték: 4

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.