Hirdetés

Acer: a Windows 8 még most sem sikeres



|

A gyártó elnöke szerint náluk a Chrome-alapú notebookok is jobban fogytak.

Hirdetés

Az Acer nem szerepelt túl jól az utóbbi időben, most pedig többek között a Windows 8 iránti gyenge keresletet teszi felelőssé a problémáért. A Microsoft operációs rendszerével már hosszú ideje elégedetlen vállalat elnöke, Jim Wong úgy nyilatkozott, hogy a Windows 8 még most sem sikeres. Szerinte mivel a piac a Windows 8 startját követően sem állt növekedési pályára, ez egy egyszerű mód megítélni, hogy valami sikeres vagy nem.

A gyártó veszteséges volt 2011-ben, és 2012-t is veszteséggel zárták a Wall Street Journal szerint. Az eMachines márkáját megszüntető cég ugyanakkor keresletnövekedést tapasztalt a Chrome-alapú notebookjai iránt, Amerikában pedig komoly bevételt is szerzett ezekből.

Az Acer már a Windows 8 elindulása is aggódott az operációs rendszer sikere miatt. Tavaly augusztusban azt mondták, nem várnak robbanásszerű keresletet iránta, és még mindig keresik a felhasználók érdeklődését. Erre még egy darabig talán várniuk kell, ugyanis a Microsoft hiába adott már el több mint 60 millió licencet, a Windows 8 még nem váltotta meg a PC-piacot.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.