Hirdetés

Adjátok el nekünk a Windows 10 Mobile-t!



|

Múltkori Windows 10 Mobile-tesztünk után nagyon sok hozzászólást kaptunk, hogy bizony jó rendszer az új Microsoft mobil OS. Megmutatjuk, nekünk mi tetszett benne és mit hiányolunk továbbra is.

Hirdetés

"Újabb mérföldkőhöz érkezett a Windows 10 mobile" - ezt a felkiáltást már nagyon sokszor hallhattuk az elmúlt hónapokban. Ezúttal azonban tényleg változott valami, és erről egyre több WP- és Lumia-tulaj beszámol. A Lumia 950-ekhez már egészen jó firmware-ek jelentek meg, így javult az üzemidő, a BT, nem fagynak a telefonok (annyit), nincsenek belassulások stb. A Windows 10 is rengeteget haladt előre, és a temérdek hibajavítás mellett a finomhangolás és csiszolgatás is a végéhez közeledik. Ezt mutatja az is, hogy már a Slow csatornán is a végleges(hez közeli) build jelent meg 164-es verziószámmal.

Hirdetés


Amik tetszenek

A Windows 10 teljesen új rendszer, alig hasonlít elődjére. A csempék maradtak, de rengeteg a változás, az új funkció, sőt, az értesítési függöny is ezzel együtt változott. Nekünk nagyon tetszik, hogy végre intelligens(ebb)ek az értesítések, a sávot többféleképpen lehet lehúzni, alakítani, sőt, a gyorsgombokat is megváltoztathatjuk. A csempék gyakrabban frissülnek, az elrendezés teljesen más, így sokkal több információ elfér a kijelzőn. A beépített appok is sokkal modernebbek, jó a levelező és a naptár is, a beállítás is egyszerű, az Internet Explorer után pedig megváltás a mobil Edge, ami gyors. A Cortana is okosabb, barátságosabb lett, bár ezt ugyebár hazánkban nem igazán lehet teljesen kiaknázni. A beállítómenü nagyon kusza volt a 8.1-nél, a 10-nél azonban már jól átlátható és hasonlít a normál Windows 10 Gépházára.


A tárcsázó is javult előnyére, ami azért rá is fért, az SMS pedig beépített Skype-t is támogat - ez a Skype-integráció egyébként egészen hasznos. Aztán itt van még egyes telefonoknál a Continuum lehetősége, ami érdekes, de azért a tökéletestől még messze van. Az univerzális applikációk világában is van ráció, de egyelőre nagyon kevés ilyen app érhető el.


Amik nem tetszenek

A Microsoft őrületes, egyesek szerint behozhatatlan lemaradásban van a két naggyal szemben a mobil OS-ek piacán. Ahhoz, hogy megkapaszkodjon, mindennél látványosabb elkötelezettség, naponta jelentősen frissülő OS, minden hibát azonnal javító fejlesztőcsapat, app-tenger kéne és jó pár nagy név, akik mellé állnának hardveresen és szoftveresen egyaránt. Ez sajnos mind hiányzik és sokszor az az érzése az embernek, mintha a Microsoft maga sem hinne már saját mobil platformjában. Erre enged következtetni a sok elmaradozó fejlesztés, a lekésett határidők, az app-hiány, a szinte naponta érkező bejelentések arról, hogy éppen ki hagyta el a WP-támogatást stb.


A rendszer már közeleg a véglegeshez és tényleg nem olyan reménytelen a helyzet, mint ősszel volt (az egyik eredeti megjelenési dátum közelében), de ez még mindig nem kiforrott rendszer. Akadnak furcsa, sokszor nem megismételhető hibák, egy-két app-fagyás és olyan, nagyon bosszantó esetünk is volt, amikor nagyon-nagyon kellett valami, például a kamera vagy a naptár, de miközben minden hibátlanul működött, az az egy funkció nem indult el, amíg újra nem indítottuk a telefont.


Említettem, hogy jó hír, hogy teljesen új rendszer a Windows 10 és levetette a WP8.1 láncait. Sajnos a megújulás néhány jó megoldásra is kiterjedt: például személy szerint tetszett és jól használhatóak voltak az oldalra söpörve megjelenő appokon belüli oldalképernyők, miközben a fő szöveg felül lassabban görgött. Ez teljesen eltűnt, helyette a hamburger-menüket kapjuk, ahogy Androidon is. Ezeket kényelmetlenebb használni, főleg úgy, hogy nem mindig ugyanazt és ugyanúgy csinálják.


És a végén itt van még a Windows Phone-t útálók örök vesszőparipája, az App-gap. A beépített appok nem rosszak, de azért még nem tökéletesek (üres alsó menü a fotóknál stb.) és ezeken felül csak kell néhány extra is mindenkinek. Ezeket nem biztos, hogy megleli az áruházban, vagy ha mégis, akkor sokszor csak egy harmadik féltől származó, kétes minőségű klónt. Az is roppant bosszantó, amikor a hivatalos app elkészül Windows mobilra, de ezzel a fejlesztő fel is adja a platformot és hónapokig, évekig nem frissít, miközben a másik két mobil OS-en már 100× többre képes az appjuk.


Ti mit szerettek és mit utáltok a mobil Windows 10-ben? Van jövője az MS-nek ezen a téren? És végül, fogtok frissíteni, amint megjelenik a végleges verzió?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.