Hirdetés

Alaplapcsere XP újratelepítés nélkül?



|

Hirdetés

Először is fell kell ismernünk, ha a két alaplapban szinte semmi közös nincs például azon kívül, hogy mindkettőt ugyanaz a cég gyártotta, és ugyanolyan processzor kell bele. Az alapvetően különböző lapkakészletek - például ha az egyik Intel, a másik VIA gyártmány - már önmagukban megkérdőjelezik a csereakció sikerességét, és akkor még nem említettük az egyéb vezérlőket. Pontosan nem lehet tudni, hogy a Windows XP mitől is adja be a kulcsot időnként alaplapcserekor, de konkrétan emlékszünk arra, hogy megjelenésekor az egyik fő ellenérv éppen az volt vele szemben, hogy sokkal érzékenyebb a hardvercserére, mint elődei. Persze, ettől még meg lehet próbálni a cserét.

 

Javaslatunk az, hogy mindenképpen érdemes lementeni a jelenlegi rendszert, hogy egy esetleges telepítési hiba után legyen honnan visszaszedni fontos adatainkat. Fontos továbbá, hogy az alaplapcsere után először feltétlen csökkentett módban indítsuk el a rendszert, ekkor valószínűbb, hogy elsőre észreveszi a cserét, és elkezdi megkeresni az új hardvereket.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.