Hirdetés

Alien Skin Eye Candy 6



|

A Photoshop-kompatibilis bedolgozómodulok készítésére szakosodott Alien Skin Software csapata több év után frissítette klasszikus effektgyűjteményét, az Eye Candyt.

Hirdetés

Látszólag csak a verziószám és a csomagolás változott, ám a „motorháztető” alá pillantva sok fontos újdonsággal találkozhatunk – főként ha az Eye Candy 6-ot CS4 vagy újabb Photoshop alatt próbáljuk ki.

 

 

Textúraalapnak egy képet választva akár festhetünk is az Eye Candy 6-tal

 

 

Az elmúlt években úgy tűnt, hogy az Alien Skin Software programozói teljesen leálltak legrégebbi, mára már klasszikussá vált effektuscsomagjuk, az Eye Candy – amelynek első verziója még Black Box néven jelent meg 1994-ben – fejlesztésével, hiszen legutóbbi változata még 2005-ben jelent meg: három részre szedve Eye Candy 5: Textures, Eye Candy 5: Nature és Eye Candy 5: Impact néven. Azóta több új érdekes program is megjelent az Alien Skin kínálatában, mint például a fotókból festményt készítő Snap Art, digitális képekből „analógszerűt” előállító Exposure (ráadásul mindkettőből két verzió is), vagy a fotók hátterét szépen elmosó Bokeh. Éppen ezért több szempontból is meglepő volt az új Eye Candy csomag megjelenése.

Először is meglepetés volt, hogy egyáltalán megjelent. Másodszor meglepetést okozott, hogy az előző verzióban három tízes csomagba szétszedett effektusgyűjtemény – hasonlóan a korábbiakhoz – ismét egybecsomagolva jelent meg. De a legnagyobb meglepetést az okozta, hogy az Eye Candy 6 effektjei között egyetlen újat sem találunk, mindössze annyi a változás, hogy a korábbi háromszor tízes csoportosítás helyett most két 15-15 elemet tartalmazó listát találunk a „gazdaprogram” plugin-listájában (a korábbi Textureshöz „hozzácsaptak” három effektust a Nature-ből és kettőt az Impactból, a „maradékokat” pedig összevonták).

 

 

A szépen csiszolt króm felületen tetszőleges kép tükörképe megjelenhet

 

 

Teljes „motorgenerál”

 

Azonban ha alaposabban szemügyre vesszük az Eye Candy 6 effektusait, akkor láthatjuk, hogy igen sok újdonságot tartalmaznak az előző verzióhoz képest – ugyanis a fejlesztők mind a harminc effektust (majdnem) teljesen újraírták. Ennek eredményeképpen valamennyi effekt látványosan gyorsabb lett, főként a többmagos processzorokon alapuló rendszerekben. Tesztjeink azt mutatták, hogy a csomag megújult effektusai valóban kihasználják a több magban rejlő erőt, amelynek köszönhetően (a magok és/vagy szálak számától függően) ugyanazokkal a beállításokkal a 6-os verzió akár 3-4-szer gyorsabban képes ugyanazt a hatást elérni, mint az elődje. Pedig a teszthez át kellett váltanunk az ún. Fixed módra, amit csak azért építettek bele az új változatba, hogy a megszokott paraméterek a megszokott eredményeket produkálják. Az alapértelmezett „skálázott” (Adaptive) módban a program a kép méretéhez optimalizálja az effektus algoritmusát, ezzel gyorsítva a futási sebességet.

 

 

Amikor egy idegen elfelejt borotválkozni

 

 

Maguk az effektusok egyébként viszonylag keveset változtak, ami nem is igazán baj, hiszen az Eye Candyvel eddig is nagyon élethű textúrákat és hatásokat készíthettünk, akár 48 bites RGB vagy 32 bites CMYK-képeken is. A Photoshop CS4 és CS5-felhasználóknak külön öröm lehet, hogy az Eye Candy 6 effektjei ún. nem destruktív szűrőként (Smart Filterként) is képesek működni, azaz az egyes hatásokat „intelligens elemeken” (Smart Objectseken) alkalmazva azok paraméterei a későbbiek során bármikor módosíthatók lesznek. Így például akár több lépéssel később is módosítani tudjuk egy falrészlet tégláinak színét (Brick Wall), vagy egy térbe kihúzott szöveg perspektíváját (Extrude), netán azt, hogy egy krómozott elemen milyen kép tükröződjön (Chrome).

A Photoshop-felhasználók abban is előnyben vannak az Eye Candy 6-ot más gazdaprogram alól használókkal szemben, hogy ők sokkal könnyebben elérhetik a 30 effektust a programmal együtt települő panelről, sőt mindössze néhány kattintással készíthetnek fából, fémből vagy márványból négyszögletű vagy ellipszis alakú webes gombokat az Eye Candy Button Maker panel segítségével.


Adatok

  • Photoshop-kompatibilis bedolgozómodul
  • 30 kreatív effektus (textúrák és természeti hatások)
  • Photoshop CS4-ben Smart Filterként működő effektusok
  • Adaptive (kép méretéhez igazított) és Fixed (Eye Candy 5-tel kompatibilis) módok
  • 24/48 bites RGB és 32 bites CMYK-képek kezelése
  • Több mint 1500 előre definiált beállítás
  • Windowsos és Mac OS X verzió
  • Letölthető demó
  • Fejlesztő: Alien Skin Software
  • Ár: 250 dollár
  • Web: www.alienskin.com/eyecandy



Előny: élethű hatások, áttekinthető felület, többmagos processzorok kihasználása, Smart Filter-kompatibilitás
Hátrány: drága, nincsenek új effektusok
Teljesítmény: 4,5
Szolgáltatás: 4,5
Ár/érték: 3,5

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.