Hirdetés

Arcfelismeréssel figyeli az unatkozó diákjait egy professzor



|

Így azt is tudja majd, ha a prezentációja untatja a közönségét.

Hirdetés

Az egyetemi oktatás során gyakran előfordul, hogy olyan prezentáció van az előadáson, amelyet a hallgatók egyre nehezebben tudnak követni, és teljes unalmat vált ki belőlük.

Hirdetés

Ezt igyekszik kiküszöbölni Wei Xiaoyong. A kínai Sichuan Egyetem oktatója egy egyedi arcfelismerő rendszert fejlesztett ki, és ezt használja a hallgatók arcának a figyelésére. Így tudja eldönteni, hogy ki az, aki esetleg unatkozik

A cél az, hogy a rendszer felismerje az arcokról az érzéseket, és így segít az oktatónak testre szabni az óráit, és úgy alakítani azokat, hogy ne veszítse el közben a diákjai figyelmét és érdeklődését. 

Természetesen nincs rá garancia, hogy a módszere hatékony, ráadásul könnyen lehet, hogy egyes diákok a magánszférájukat figyelembe véve idegesek lesznek a használt technológia miatt. 

Az egyetemi oktató mindenesetre más kínai intézményekkel is megosztja a megközelítését, ami arra utal, hogy egyelőre sikereket ért el vele. Szerinte más területeken is lesz rá igény, ahol az érzelmi változások figyelése hasznos lehet. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.