Hirdetés

ArtCursors 5.0 – az októberi teljes verzió



|

Októberi egyik teljes verziónk segítségével igen egyszerűen tervezhetünk magunknak saját, akár animált egérmutatót és egérmutató-könyvtárakat.

Hirdetés

Akik használtak már valamilyen grafikus alkalmazást, azok az ArtCursors-szal is el fognak boldogulni, a kezelőfelület legnagyobb részét természetesen a szerkesztendő egérmutató képe foglalja el. A rácsháló egy négyzete egy képpontnak felel meg, ráadásul ez a terület szabadon kicsinyíthető és nagyítható is, így igen precízen dolgozhatunk.



A programablak felső részét természetesen a menüsor foglalja el, alatta több eszköztárat és füleket is látunk. Ez utóbbiakkal tudunk váltani a mutatók között, ha egyszerre többet is szerkesztünk. Az eszköztárakon a legfontosabb funkciók kaptak helyet. A legfelsőn a fájlkezelő műveletek illetve a kivágás, másolás, beillesztés parancsok érhetők el. A fülek alatti eszköztáron szerkesztőfunkciók találhatók, a bal oldalin pedig a rajzeszközök foglalnak helyet (ezekről egy kicsit később még szót ejtünk).
A szerkesztőablak jobb oldalán találjuk a színpalettát illetve néhány színekkel kapcsolatos művelet elérését szolgáló gombot. A jobb szélső oszlop kettős funkcióval bír. Alapesetben az aktuális megnyitott fájlban található különböző egérmutatók jelennek meg itt, de ha rétegeket szeretnénk használni, illetve animáló mutatót szerkeszteni, akkor azok foglalják el ezt a területet. Jobb alsó sarokban az egérmutatónk teljes méretű képét tekinthetjük meg, 100%-os nagyításban, itt bármilyen rajzoló vagy szerkesztőművelet hatása azonnal leellenőrizhető rajta.
Már említettük, hogy a bal oldalon a rajzeszközök foglalnak helyet, amelyek ismerősek lehetnek bármilyen rajzprogramból. Itt kapott helyet a műveletek többlépcsős visszavonása, a különböző rajzoló eszközök (ceruza, ecset, spray), amelyek mind más és más mintázatú vonalat hagynak a „papíron”. Szintén itt találhatjuk meg a szövegíró eszközt, a különböző alakú objektumok rajzolását segítő gombokat, valamint az azt az ikont, amelynek segítségével megadhatjuk kurzorunk „érzékeny” pontját, azaz azt a helyet, amely pontja mutatóként viselkedik. Ez egy általában az egérmutató bal felső sarka szokott lenni, nyíl alakú kurzornál pedig annak hegye.



Rajzolóprogramokban járatosak tudják, hogy az ilyen alkalmazások egyik leghasznosabb tulajdonsága az úgy nevezett rétegek használata. A rétegek lényegében külön-külön képek, amelyek egymás fölött helyezkednek el és amelyekre külön-külön rajzolhatunk. Előnyük az, hogy más és más elemeket külön rétegekre helyezhetünk és megváltoztathatjuk őket anélkül, hogy a többi rétegen lévő grafika megváltozna. Az ArtCursors is kezel ilyen rétegeket, mindegyik saját névvel, átlátszósággal, láthatósággal és árnyék-hatásokkal rendelkezik. Rétegek használatához kapcsoljuk be őket a View->Layers menüpont használatával, ezután a programablak jobb oldalán láthatóak. Sorrendjüket egyszerűen fog és vidd módszerrel meg tudjuk változtatni, új réteget pedig a jobb gombbal elérhető menü New Layer... parancsával tudunk létrehozni.
A program lehetőséget kínál animált kurzorok szerkesztésére (például ilyen a Windows-ban alapból megtalálható forgó homokóra is). Ezek elkészítése pontosan úgy zajlik, mint egy statikus egérmutató megrajzolása, azzal a különbséggel, hogy minden egyes fázis külön-külön meg kell csinálnunk. Ez természetesen nem olyan nehéz feladat, mint amennyire hangzik, hiszen a korábbi képkockák tartalmát felhasználhatjuk a későbbi fázisoknál. Emellett még meg kell adnunk, hogy az adott fázis után mennyi idő múlva jöjjön a következő.
A hagyományos rajzeszközök mellett lehetőségünk van különféle hatások és szűrők használatára, amelyeket az Effects menüből tudunk elérni. Többek között árnyékot adhatunk a rajzunknak, élesíthetjük vagy akár kissé el is moshatjuk elkészült egérmutatónkat.
A program teljes, korlátozázás nélküli teljes verziója megtalálható októberi lemezmellékletünkön, a lapban pedig egy egyszerűbb példán keresztül mutatjuk be az alkalmazás működését.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.