Hirdetés

Az ASUS is csalódott a Windows RT-ben



|

Az Acer és a Lenovo után az ASUS is lemond a Windows RT-ről.

Hirdetés

A Windows RT a megjelenése óta nap mint nap csalódást okoz az IT-s iparág szereplőinek. Nem szeretik az ázsiai gyártók, a legnagyobb kritikus pedig hosszú ideje az Acer. Azóta már a Lenovo is lemondott a Windows 8 kistestvéréről, most pedig az ASUS is beállt a sorba. Úgy tűnik tehát, hogy a Windows 8 ARM-alapú gépekre szabott változata elméletben remek ötlet volt, a valóságban képtelen versenyezni az Androiddal. 

Ami azt illeti, nem csak, hogy versenyezni képtelen a platform, de tulajdonképpen eladásokat produkálni is. A PC-s és tabletes gyártók folyamatosan nagyon gyenge eladásokra panaszkodnak, javulásnak pedig továbbra sincs jele. Az ASUS elnöke most az AllThingsDigitalnek árulta el, hogy mélyen csalódtak a Windows RT-ben. 

Az ASUS persze nem állítja le a Windows RT-re építő termékek fejlesztését teljesen, hanem egyszerűen átcsoportosítja az erőforrásait, és inkább a Windows 8-ra, valamint az Intelre koncentrál, csökkentve a veszteségeket. Ez érthető is, elvégre ahogyan a Microsoft Surface táblagépe, úgy az ASUS VivoTab RT sem bizonyult sikernek. 

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.